MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. szeptember 11. • 749. őe. - Oldalszámok - 1984. 749. 39.

- 2 ­Felszámoltuk - a munkánkban addig tapasztalható - néhány "átfedést", javítottuk az egyes dolgozók leterhelését, Ugy Ítéljük meg, hogy a határozat, a munkarend s - velük össz­hangban - a munkaköri leirások jól szolgálják az osztállyal szemben támasztott követelmények hatékonyabb teljesítését, A Pártgazdasági és Ügykezelési Osztály tevékenységének meg­ítélésében jó alapul szolgálnak a KB PGO általános értékelé­se, átfogó ellenőrzésének tapasztalatai és a megyei VB állás­foglalásai. Ezek alapján elmondható, hogy az elmúlt évek so­rán a XII, kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai­ból adódó feladatokat a pártgazdasági munkában elfogadhatóan, tervszerűen sikerült megvalósítani, A gazdálkodási feltételek viszonylagos szigorítása mellett is - biztosítottuk a politi­kai munkához /mind a testületek, mind az apparátus működésé­hez/ szükséges anyagi- technikai feltételeket. Munkánk tervezése során a megyei PB, illetve VB, munkaprogram­ját, féléves üléstervét, valamint a KB PGO munkaterveit vet­tük alapul, /Az elmúlt 3 évben a VB 14 esetben tárgyalt párt­gazdasági munkáról szóló napirendet,/ Valamennyi alapvető feladatunkat testületi döntések alapján végezzük. A VB veze­tőit rendszeresen tájékoztatjuk az egyéb fontosabb kérdések­ről, /pl. apparátus bérfejlesztési lehetőségei, egészségügyi helyzet, ügykezelés feladatai, stb./ 1. Az utóbbi években erősödtek a tagdiimunka politikai voná­n I.IIII.IIIIIÍI i Iifei •mm in ' sai. Mindinkább állandósul az agitáció, a nevelőmunka, a tagsággal folytatott beszélgetés. Ez utóbbi erősítette a párthoz való tartozást és a párt fegyelmet, Nőtt az alap­szervezetek önállósága, szerepe. Az alapszervezetek veze­tőségei, a taggyűlések érdemben foglalkoznak a tagdíj munká­val, megfelelően éltek megnövelt hatáskörükkel. Ennek ellenére a határozat értelmezésében és gyakorlati al­kalmazásában előfordultak eltérések, hiányosságok, amit korrigálni kellett.

Next

/
Thumbnails
Contents