MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. augusztus 30. • 722. őe. - Oldalszámok - 1983. 722. 7.
ifjúság személyiségének kifejlesztéséhez, hogyan készül az életre. A harmadik: az ifjúság politikai arculatát nagyban befolyásolja az aktuális politikai helyzet. Ebből következik, hogy az agitációs és propgandamunkában a bel- és külpolitikai kérdések magyarázatára nagy gondot kell forditani a KISZ-nek is. Szálai László elvtárs: Az anyag nagyon hangsúlyozza, hogy a párt különböző szervei megfelelően foglalkoznak az ifjúság helyzetével. Egyet értek ezzel, a városi VB is a közelmúltban két alkalommal tárgyalt ezzel összefüggő kérdést. A megyei KISZ előterjesztése az első fejezetben a főbb ideológiai elemeket helyesen veszi számba. Ezek alapján pozitiv képet kapunk, amit később megkérdőjelez azzal, hogy a helyzetet ellentmondásosnak minősiti. Ez igy igaz, de ezt a szóbeliben részletesebben ki kellene fejteni. A téma kapcsán a komplex felelősséget jobban lehetne hangsúlyozni, ismerve a KISZ ilyen irányú munkáját. A KISZ bizottságok tevékenysége jobban érzékelhető, az alapszervezeteknél találunk több problémát, ez a KISZ-munka gyenge pontja. Azért a bizottságok munkájában is van még javitani való. Az anyag értékelő része lehetne kritikusabb, a szóbeliben differenciáltabb képet kellene adni esetleg iskolatípusok szerint is, mert ismeretem szerint nagyok a különbségek. A feladati rész bevezetője sokirányú tennivalókat tartalmaz irányelv jelleggel, de azok konkretizálása,a megfelelő munkamegosztás kialakítása kevésbé sikerült. A feldolgozás során a feladatokat részletesebben, jobban ki lehetne fejteni. Szó Béla elvtárs : A középsikolás réteg társadalmi, politikai arculatát kellene bemutatni a jelentésben, ahogy ezt a Skoda elvtárs javasolta. Indokoja ezt az ifjúságon belüli nagyságrendje, jelentősége. A szakmunkástanulók erkölcsi, politikai arculata kevésbé pozitiv, problémásabb mint ahogyan ezt a jelentés bemutatja. A vállalatok és az iskolák együttműködésében van fejlődés, de jogosan vetik fel, hogy ez még nem kielégitő, többet lehetne tenni az üzem gazdasági vezetőinek, pártszervezeteinek is az ifjúság politikai ismereteinek fejlesztésében, nevelésében, arculatának formálásában. Erről vállalatunk tapasztalatai alapján is meggyőződtem. Ezeket a kérdéseket a feladati részben meg kellene fogalmazni a párt és a KISZ szervezetek, az iskola és a gazdasági vezetők számára. Dr. Szivi József elvtárs a KISZ Központi Bizottság osztályvezetője: A vita alapján az a kérdés vetődött fel, mennyire komplexen kivánja áttekinteni a megyei pártbizottság a fiatalság körében végzett ideológiai politikai nevelő munkát. Oogos igények merültek fel az előterjesztéssel szemben, de ezek megítélése meghaladja a KISZ lehetőségeit. A napirenden szereplő kérdéssel a KISZ KB is foglalkozik a párt megbízása alapján.