MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. február 15. • 708. őe. - Oldalszámok - 1983. 708. 53.
A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG 1983. ÉVI AKCIÓPROGRAMJA AZ ÁLLAMIGAZGATÁS, AZ EGÉSZSÉGÜGY, AZ IGAZSÁGÜGY, A KÖZOKTATÁS, A KULTURÁLIS ÉLET, A TUDOMÁNYOS KUTATÁS ÉS MŰSZAKI FEJLESZTÉS, A KÜLKERESKEDELEM ÉS TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS TERÜLETÉN DOLGOZÓ KISZ-SZERVEZETEK RÉSZÉRE (Elfogadta a KISZ KB 1982. november 26-i ülése) Az 1985-as mozgalmi évben alapvető feladatunk, hogy a KISZ X. kongresszusa határozatainak szellemében a helyi teendők önálló, öntevékeny kidolgozására alapozva, a cselekvési lehetőségek bővítésével segítsük elő az értelmiségi fiatalok szakmai, társadalmi, közéleti tevékenységének kiszélesítését. Munkánk súlyponti területe, hogy a nehezebb gazdasági helyzetben eredményesebben mozgósítsuk a fiatal értelmiséget társadalmi céljaink megvalósítására. Építsünk jobban szakmai tudására, új iránti fogékonyságára, vállalkozó kedvére. Szervezzünk alkotó, előremutató szakmai vitákat, támogassuk az új megoldások keresését, vegyünk részt az ezt gátló körülmények feltárásában és megszüntetésében. Fontos feladatunk az értelmiségi fiatalok pályakezdési feltételeinek, élet- és munkakörülményeinek lehetőségeinkkel összhangban álló javítása. Tevékenységünk egészével el kell érnünk, hogy az értelmiségi fiatalok társadalmi-politikai közérzete javuljon. Politikai munkánk középpontjában a párt politikája melletti elkötelezett, érvelő, meggyőző munka álljon. Legyünk nyitottak a fiatalok problémái, javaslatai, kezdeményezései iránt. Nyílt, őszinte légkörű vitákban biztosítsuk, hogy a diplomás fiatalok felkészültségüknek megfelelő válaszokat kapjanak az őket foglalkoztató kérdésekre; növeljük a marxizmus-leninizmus talaján álló ideológiai munkánk hatékonyságát. Karoljuk fel a fiataloknak a béke megőrzésére, a fegyverkezési hajsza megfékezésére irányuló kezdeményezéseit. Minden rendelkezésre álló eszközzel segítsük elő, hogy a fiatal értelmiségiek szakmai tudása, ambíciója, jobbító szándékú törekvései a társadalom előtt álló feladatok megoldása, ezen belül nehéz gazdasági helyzetünkből adódó problémáink leküzdése, konkrét feladataink sikeres teljesítése érdekében bontakozzék ki. KISZ-szervezeteink álljanak ki a párt gazdaságpolitikájának helyi megvalósítása mellett, ne nézzék el, hogy a szűklátókörűség, a rosszul értelmezett stabilitás és óvatosság, vagy kevesek személyes érdekei a társadalom céljait, érdekeit keresztezzék. Képviseljük a fiatalok véleményét, előremutató törekvéseit, érdekeit a döntések kialakításában. Vegyünk részt a végrehajtás ellenőrzésében, az ifjúság élet- és munkakörülményeinek javításában, mindenekelőtt a végzett munkával, a teljesítménnyel arányban álló bér-, jövedelempolitika és helyi gyakorlat kialakítása, az erre irányuló kezdeményezéseink útján. Mindezek érdekében bővítsük együttműködésünket az állami szervekkel, a szakszervezetekkel, a szövetkezeti érdekképviseleti szervekkel, a szakmai és tudományos egyesületekkel. 1. Legjobb képességeink szerint kezdeményezőén vegyünk részt társadalmi, gazdasági és kulturális életünk időszerű feladatainak megoldásában. Figyelmünket a népgazdaság intenzív fejlesztésére, és az ezt elősegítő - társadalmi-gazdasági környezet alakításával összefüggő - feladatokra összpontosítsuk. Az államigazgatás területén működő szervezeteink vegyenek részt az államigazgatási munka korszerűsítésében, a szakszerű, demokratikus, bürokráciamentes ügyintézés kialakításában. Kezdeményezzék az új szervezeti megoldások, korszerű technikai berendezések alkalmazását, az ezekhez szükséges ismeretek megszerzését. Vállaljanak feladatokat a veszélyeztetettség megelőzésében, a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények eredményes működtetésében és az utógondozásban. Nyújtsanak szakmai segítséget a területi KISZ-bizottságok álláspontjának, javaslatainak megfogalmazásához; a településfejlesztési, az új lakásgazdálkodási rendelkezésekkel, a gyermekintézmények fejlesztésével és a lakossági szolgáltatások javításával összefüggő feladataik megoldásához, szakszerű döntéseik kialakításához. Az egészségügy területén működő szervezeteink fordítsanak kiemelt figyelmet a serdülő korosztály egészségügyi ellátásának javítására, az iskolaegészségügy, az iskolafogászat gondjainak megoldására, az egészségnevelésre, a fiatalok szexuális felvilágosítására. Kezdeményezőén vegyenek részt az egészségügy és a szociális ellátás VI. ötéves tervidőszakra kidolgozott programjából adódó helyi konkrét feladatok megoldásában. A jogalkotás és jogalkalmazás területén működő szervezeteink vegyenek részt a KISZ állásfoglalásának kialakításában az 1983-ban tervezett új jogszabályok kidolgozása során, és a jogalkotást előkészítő felülvizsgálatok végrehajtásában. Segítsék elő, hogy a jogalkalmazás során érvényesüljön a jog szervező ereje, a következetes joggyakorlat megelőző hatása. Szervezzenek ismeretterjesztő akciókat, előadásokat a fiatalokat érintő és foglalkoztató kérdésekről, vegyenek részt az Ifjúsági Tájékoztató Irodák munkájában. A közoktatás területén működő szervezeteink fordítsanak kiemelt figyelmet a pedagógus közösségek fejlődését, tartalmi munkájuk hatékonyságának növelését, szakmai és politikai ismereteik bővítését szolgáló tevékenységre. Tapasztalataik, javaslataik összegyűjtésével kezdeményezőén vegyenek részt a közoktatási rendszer továbbfejlesztését célzó tennivalók kimunkálásában és megvalósításában. Határozzák meg az „Oktatási-nevelési feltételek javítása felett vállalt védnökség" helyi feladatait, és kezdeményezzék - a társadalmi összefogás szervezésével is - azok megoldását. Vegyenek részt az ifjúság ideológiai nevelésében, a tizenéves diákifjúság mozgalmi munkájának továbbfejlesztéséről szóló KISZ KB határozatból adódó feladatok megoldásában. Segítsék a tanulói KISZ- és úttörőszervezetek mozgalmi munkáját. 11