MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. február 15. • 708. őe. - Oldalszámok - 1983. 708. 31.
IÁ zetők politikai továbbképzését, s igy 12 fő már megkezdte tanulmányait* A központi szervek által adott lehetőségek is további túlteljesítéseket biztosítottak* Dr*Varga József ZMKA Robotka János ZMKA főtiszti vizsga Gotyár Gyula SZKP KB vez#képző Az utánpótlásként tervezettek közül 14-ből 9 továbbképzése valósult meg a tervek szerint* ITégy esetben az utánpótlás poziciója megváltozott, más irányú perspektívát kaptak, 1 fő továbbképzése áthúzódik 19S3-ra* d, A tervek alapvetően eredményes végrehajtása mellett azonban szólni kell arról is, hogy a tervek folyamatos karbantartása, kiegészítése, változtatása a pártszervezetek munkájában ma még nem eléggé érvényesül* Összefügg ez azzal is, hogy tapasztalataink szerint az új erők felszinre hozása, tudatos foglalkoztatása kívánnivalókat hagy nigga után* Mindezeket figyelembe véve indokoltnak tartjuk, hogy a félidős értékelés után, a közigazgatási, szervezeti változások ismerete alapján a tervek átfogó felülvizsgálatára és kiegészítésére sor kerüljön* Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy bizza meg az MB osztályait, hogy az alsóbbfokú pártszervek javaslata alapján készitsék el javaslataikat és a kiegészítések, módositások, a közigazgatási változásokból következő feladatokat is tartalmazva kerüljenek a testület elé* 3# Végezetül az Írásban kiküldött 1983* évi kádercseretervvel kapcsolatban tennék néhány megjegyzést* a, Szó Béla elvtárs 1983-ban nyugdijba kerül* Konzultációt folytattunk a VOLAKF Tröszt vezetőivel az utánpótlásáról*