MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983

1983. november 8. • 727. őe. - Oldalszámok - 1983. 727. 68.

Körültekintő kádermunkával kell biztositani a személyi kérdések, a megyén belüli átcsoportosítás megoldását* Az uj apparátus alapvetően a meglévőkből épüljön ki* A felszabaduló státuszokat a Politikai Bizottság határozaténak megfelelően 1985# január l-ig kell leadni. 5. A Politikai Bizottság 1983. október 25-i - a státuszgazdálko­dásról szóló - határozata szerint a párt költségvetésének, a gazdasági egységek béralapjának, illetve a hivatalok, intézmé­nyek költségvetésének terhére továbbra is függetleníthető külső politikai apparátus* A feltételek alapján függetlenített külső politikai apparátus létszámát, területi elhelyezését a Végrehaj­tő Bizottság az l-es számú melléklet szerint hagyja jóvá* 6* A városi és a városi jogú nagyközségi pártbizottságok kiegyen­súlyozott működésének anyagi, tárgyi feltételei alapvetően biz­tosítottak* A hiányzó feltételek megteremtésére - különös te­kintettel a bátonyterenyei PB elhelyezésére, a berendezésekre, a hírközlési és gépkocsi közlekedési feltételek biztosítására, valamint a nem politikai állományú státuszok kialakítására - a megyei PGO fordítson megkülönböztetett figyelmet* 1983* december 15-ig a megyei PGO terjessze Végrehajtó Bizottság elé a KB PGO egyeztetett javaslatát az uj pártbizottságok műkö­dési feltételeinek biztosításáról* ZÁRADÉK : 1* A megyei pártbizottság hatáskörébe tartozó átszervezési, szer­vezeti és káderkérdéseket a legközelebbi pártbízottsági ülés elé kell terjeszteni jóváhagyásra* Határidő: 1983# december 31. Felelős: Géczi János első titkár 2* A Végrehajtó Bizottság intézkedési tervét megyei első titkári értekezleten fel kell dolgozni* Határidő: 1983. november 30* Felelős: Géczi János első titkár

Next

/
Thumbnails
Contents