MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. október 25. • 726. őe. - Oldalszámok - 1983. 726. 7.
- 6 Ajánlom, hogy az export-importtal összefüggésben a szállításról,a gazdasági munkaközösségekről elhangzott javaslatokat fogadjuk el. Célszerű lenne a III* fejezetet átcsoportosítani. Az egyes ágazatokra vonatkozó észrevételeket - mint pl # a BRG fejlesztésével, a széntermelés szerkezetével vagy a könnyűiparral kapcsolatban - szintén hasznosítsuk. Szövetkezeti iparnál a lehetőségek alapján szabjuk meg a fejlesztés irányát. Az ipari szövetkezetek megtorpanását külön is érdemes volna megvizsgálni, illetve megtárgyalni. Nem kampányszerűen akarjuk a nagyvállalati rendszer megszüntetésének szükségességét bemutatni, mert ebben a szervezeti formában is vannak jól működő, eredményesen tevékenykedő gyáraink. De vannak olyanok is, melyek évek óta tartó birálat, kritika ellenére sem tudnak vagy nem akarnak változtatni helyzetükön. Az üzemek és területek kapcsolatainak lehetőségeit közel sem használjuk ki eléggé, ezt a közös érdekek alapján szükséges a jövőben vizsgálni. A megye jelentősebb ipari üzemeinek és a minisztériumoknak rendszeres, gyümölcsöző a kapcsolata, a problémák feltárására a nyíltság, őszinteség jellemző. A záradékra vonatkozóan; első titkári értekezleten tárgyaljuk meg, melyért Ozsvárt elvtárs legyen a felelős. A tömegpropagandában is dolgozzák fel a témát, s az agitáció is vállaljon szerepet ebben. Bizzuk meg Ozsvárt és Huszák elvtársakat, hogy az elhangzott véleményeket, javaslatokat tanulmányozzák és hasznosítsák. Davaslom, hogy a decemberi KB-ülés időpontjától függően december hónapban, vagy január elején tárgyaljuk meg a napirendet PB ülésen. A végrehajtó bizottság a javaslatokkal egyetértett, az előterjesz-