MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1979

1979. augusztus 7. • 613. őe. - Oldalszámok - 1979. 613. 35.

p inkább a politikai munka részévé válik. A pártból történő ki­kerülések döntő többsége jogos, reális volt, amelyet bizonyit az is, hogy a párttagság egyetért vele, a megszavazásuk általá­ban egyhangúlag történik, ezenkivül a pártonkivüliek politikai­lag érdeklődőbb rétegei is helyesnek tartják azokat. A kikerülé­sek zöme nem közösségi, hanem egyéni jellegű, jó hatással van­i a párt nevelő tevékenysége fejlődésére. Kizárás és törlés ellen - a megyei pártbizottsághoz elvétve fellebbeztek /négy év alatt 19/, többségükben az irányitó pártszervek megerősítették az alapszervezetek döntését. Az alapvetően kedvező folyamat el­lenére előfordulnak pártszervezeteken múló, szubjektív okok miatti kikerülések is, melyek körültekintéssel, a pártmunka szín­vonalának emelésével elkerülhetők lettek volna. A pártból való kikerülés formáit, módjait /kizárás, kilépés, törlés/ - a továbbiakban elhalálozások nélkül vizsgálva - meg­állapítható, hogy az egyes járási, városi pártbizottságoknál és a területükön mükődő alapszervezetekben egyenetlenség van, ese­tenként a kikerülés mellett döntenek a nevelés, egyes jogos sé­relmek időben történő megoldása aelyett. Az eltérések a tapasz­talatok szerint azt mutatják, hogy az eljárások módját, formá­ját tekintve egyes helyeken előfordul bizonytalanság. Az alap­szervezeti vezetőségek egy részénél alacsony szintű a fegyelmi kérdések bonyolításával kapcsolatos ügyrend ismerete. A kizártak, kilépettek és töröltek kor szerinti összetételének elemzéséből megállapítható, hogy magas az idősebbek, főleg a nvugdijasok száma és aránya: 55 évnél idősebb 36,2 %, és nyug­dijas 36,9 %-uk. Ez magasabb mint a megye párttagságán belüli arányuk /21,8 %/* A nyugdijasok körében elvétve fordul elő ki­zárás, viszont a kilépettek 44,0 %-a, a töröltek 40,4 %~a kerül ki soraikból. Idős elvtársaink többsége egészségi állapotuk romlása miatt marad ki, de hozzájárul a lakóterületi alapszer­vezethez való mechanikus átjelentésük is. A kikerültek párttagság kelte szerinti megoszlásában az 1957-66 között felvettek aránya magas, 35,2 %+ Jelentős részük a mező-

Next

/
Thumbnails
Contents