MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1977
1977. november 15. • 565. őe. - Oldalszámok - 1977. 565. 18.
tf HATÁROZATI JAVASLAT A megyei pártbizottság 1974 január 4*-Í intézkedési tervében megfogalmazott célok és feladatok továbbra is helytállóak. Ezért újabb határozat hozatala nem indokolt. A végrehajtás gyorsitása érdekében szükséges: l./A káderállomány fejlesztése és minőségének, összetételének további javitása. Ezért: - Határozottabban fel kell lépni a vezetők szűk körében tapasztalható, a szocialista vezetői tevékenységtől idegen nézetek, gyakorlatok és magatartás ellen. Ebben erőteljesebben támaszkodni kell a párttagok, a közvélemény erejére. - Tovább kell folytatni a stabilizálás és a csere politikai céljainkkal, a feladatokkal egyező arányának fenntartását. Körültekintően elő kell késziteni a megérett kádercseréket, határozottabban fel - kell lépni a megvalósításban helyenként jelentkező elhúzódás ellen. - Még céltudatosabbá kell tenni a káderek képzését, továbbképzését, iskoláztatását. Ezért a pártszervek 1980-tól egységesítsék a jelenleg külön kezelt káderképzési, továbbképzési, iskoláztatási terveket. A jelenleg érvényben lévő tervek végrehajtását 1978 első negyedévében minden érintett szerv és szervezet vizsgálja felül, tegye meg a szükséges intézkedéseket. - A káderek munkaközbeni nevelésének fejlesztése érdekében a pártszervek és szervezetek kiemelten vizsgálják a vezetők ilyen irányú tevékenységét. A megítélésben, a minősítésben, az éves munka értékelésében ennek helyzetét külön értékeljék. A minősítések szinvonalat elsősorban a KB útmutatójában előírtak következetes érvényesítésével biztositsák. - A párt, az állami, a gazdasági, a kulturális szervek és a társadalmi szervezetek a kádermunka folyamatában és a személyi döntésekben következetesebben vegyék figyelembe a jelzett problémákat és tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Az illetékes pártszervek ezek megvalósulását rendszeresebben és igényesebben ellenőrizzék. 2./Az utánpótlás tervszerűbb feltárásának és nevelésének meggyorsításáért, a politikai célokkal jobban egyező összetétel kialakításáért: