MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1977
1977. november 14. (rendkívüli ülés) • 564. őe. - Oldalszámok - 1977. 564. 31.
- 31 • Géezi elvtárs értékelésével reális képet kaphattunk a véglett munkáról és azzal egyetértek* Három rövid gondolatot szeretnők elmondani: egyik a párt gazdaságszervező, irányító tevékenységével f másik a párt szervezeti kérdéseivel tse harmadik a megyei PB irányító, ellenőrző munkájának megítélésével kapcsolatos. Városi párt bizottsági, üsemi és alaps servezeti szinten is az a megállapitásunk, hogy a gazdaság-irányító, szerveső munka a pártmunka középpontjába került minden szinten. Rendkívül pozitív visszhangra talált, s azóta már törvényszerűség is m IS azon kezdeményezése, hogy a cselekvési programokban dolgozza fel sajátos feladatalt a pártbizottság. Egyik fontos momentum a munkának a pozitív hozzáállás a dolgozok részéről, amelyet az elért gazdasági eredmények tükröznek. A VB előtt sokszor elmondtam, ho^ a város üzemeinek, munkáskollektiváinak dolgozdi késsek megtenni mindent a határozat megvalósításáért. Rögtön hozzátenném - sző /olt erről a beszámolóbaa is - legtöbb üzemnél a beruházások, rekonstrukciók folynak. Hem szabad erről megfeledkezni, mivel poaitiv hatással vannak a munkások hangulatára, látják minden üzemben történik valami uj, a munkájukat megkönnyítő folyamat, hatékonyabb gazdálkodással, gyártmányok kicserélésével többet is keresnek. lléhány dolgot tapasztalataink szerint a gondokról, problémákról, melyekről szó ^olt, de szeretnék visszautalni rá, lléhány vállal!*tunkaál a beruházások eldöntésénél hosszú idő telik el, ugyanakkor a kivitelezésre kevesebb Idő jut, Ast hiszem ezen a gyakorlaton jobb, összehangoltabb vállalati egyeztetéssel lohotne javítani. Másik kérdés, ami ssér ilyenkor a tervidőszak közepén felvetődik, végig kellene gond >lni, hogy az ágazatok, minisztériumok hosszabb távra vázolják egy-egy gyár, vállalat fejlesztését, eljutottunk a szervezés mechanizmusában addig, hogy az éves operatív tervektől a középtávú tervezésre tértünk át. Most Ideje lenne esetleg gondolkodni egy hosszabb távú tervezésen. Ez ^jelentős mértékben segítené a felkészülést és a fejlesztést vállalatainknál. Másik ilyen kérdés, amely nemcsak városi, illetve vállalati gond, hogy legtöbb vállalatunknak széleskörű kooperációs kapcsolatai vannak az anyagszállítást rendelés és a termelés folyamatában.