MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1977
1977. szeptember 6. • 559. őe. - Oldalszámok - 1977. 559. 23.
kapcsolatot épített ki. így G, Vöröskereszttel-, az MHSZ-el, a sportegyesületekkel es falusi tűzoltó egyesületekkel. Ezek egyrészt az iskolai szakkörök, másrészt a mozgalmi munkán keresztül segítik az iskola nevelési céljainak megvalósítását. Összefoglalva; Az iskolák ás társadalmi szervek együttműködését az utóbbi években a fejlődés jellemzi. Több hasznos kezdeményezés történt, de a kibontakozás lassú. Az együttműködés eredményességét nagymértékben befolyásolja a pártirányítás hatékonysága. Az elért eredmények ott a legkedvezőbbek, ahol a pártszervek figyelemmel kisérik és segitik az együttműködést. FELADATOK : Az iskolák és társadalmi szervek között kialakult kapcsolatok már eddig is kedvezően befolyásolták a különböző nevelési tényezők egységének megteremtését. A tanulók személyiségének sokoldalú fejlesztése azonban szükségessé teszi ezek továbbfejlesztését, tartalmi gazdagítását. Ezért a végrehajtó bizottság szükségesnek tartja az alábbi feladatok megvalósítását. a/ Az üzemi és iskolai kapcsolatok fejlesztésében: - törekedni kell arra, hogy minden iskolának legyen élő kapcsolata ipari üzemmel, vagy termelőszövetkezettel. - A kapcsolatok fejlesztésében azok eszmei-politikai tartalmát kell mélyiteni az üzemi szervezettség és a munka emberformáló szerepének felismertetésével, a munka társadalmi értékének bemutatásával, a munkáshivatás megbecsülésével és megszerettetésével, a szocialista munkaerkölcs és munkafegyelem elmélyítésével. - A kapcsolatok segítsék a munkával munkára nevelés feladatait, a tanulók életkorának megfelelő nyári munkalehetőségek biztosításával, a rendszeres üzemlátogatások és bemutatók szervezésével, az iskolai szakköri mozgalom személyi és tárgyi támogatásával. - Segitse a mozgalom a tanulók pályaválasztását pályaismertetéssel, rendszeres, tematikus üzemlátogatással, járuljon hozzá az üzem munkaerő gondjainak enyhítéséhez.