MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1977
1977. szeptember 6. • 559. őe. - Oldalszámok - 1977. 559. 11.
3 tanácsi támogatásban részesültek* A fejlesztés eredményeként 1970 és 1976 között az állóeszköz bruttó* értéke összesenben 81 %-kal nőtt. Felgyorsult a technológiai váltás folyamata / például lakásépitesnél a PEVA és Wimpey zsalus technológiák, a gazdasági- és középületeknél az előregyártott szerkezetek alkalmazásával./ Megkezdődött - elsősorban az állami vállalatoknál - az iparszerü termelés feltételeinek a kialakítása. A helyi feladatok megoldásában nagyobb teret kaptak a kisebb szervezetek is. Intézkedések történtek a karbantartó és javitást végző bázisszervek kialakitására. A megvalósult termelésfelfutás és termelékenység emelkedés eredményeként a megye épitési és szerelési kapacitása eléri az évi 1,2 milliárd forintot. Ez a megyei feladatok döntő részének teljesítését összességében biztosítja; - fejlődött a beruházásban résztvevő szervek együttműködése. Rangsorolásra kerültek a feladatok. Ezt jól segitette a megyei beruházási operatív bizottság létrehozása. Ma a tervező, kivitelező és bonyolitó szervezetek alapvetően ismerik V. ötéves tervi tennivalóikat. 3. A jelentős fejlődés ellenére a beruházási munka színvonalának javulása elmaradt az igényektől és a lehetőségektől. A korábbi feszültségek egyrészének megmaradása mellett ujak is keletkeztek: - továbbra is jelentős mértékű időszaki hullámzás tapasztalható a beruházási munka folyamatában. Ez részben a központi szabályozás hatásaival, részben a nem megfelelő helyi előkészítéssel függ össze. Ezért nem egyenletes a tervezői és kivitelezői kapacitások leterhelése, a beruházások kivitelezésének jelentős része a tervidőszak második felére Összpontosul; - a tervszerűség nem minden területen javult megfelelően. Eféhány létesitmény nem a tervezett határidőre és költségen belül valósult meg. Helyenként nem fordítanak kellő figyelmet a beüzemelés előtt és után a termelési és hatékonysági követelmények betartására. A beruházások jóváhagyásával együtt nem mindenhol tisztázzák a gépbeszerzéseket, /pl. Kohászati Üzemekben, Kábelgyárban./ A beepitett berendezések néhány esetben nem felelnek meg a követelményeknek / pl. Karancs Húsüzemben stb./ A tanácsi fejlesztéseknél időarányos lemaradás tapasztalható, az oktatási létesítményeknél a költségek jelentős emelkedése zavarja a tervek teljesítését; - a beruházási munkában a legnagyobb feszültség továbbra is az előkészítésben tapasztalható. Ésszerűtlenül sok a tervezési szakaszban a módosítás. Wéhány területen nem megfelelő a tervellátottság / pl. a mezőgazdasági, szolgáltatási fejlesztések,