MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1977
1977. január 25. • 544. őe. - Oldalszámok - 1977. 544. 8.
A VB jogosan nagy hangsúllyal tette szóvá?; hogy a szakmunkások arányának gyorsabb ütemű növelését kell biztositanunk. De a termelőszövetkezetekben is indokolt növelni a tagfelvétel ütemét, mely a mezőgazdasági jellegű járásokban eléggé nehéz feladat. Hiszen a tsz-tagok összetétele több helyen nem valami kedvező. A tsz tagok között sok az idős. • A szellemi dolgozók felvételi arányát javaslom tartani.Ezen belül azonban nem szabad megengedni az ilyen magas alkalmazotti arányt.Az adminisztrátorok felvételét a minimumra kell csökkenteni. E területen nem szabad meghaladnunk az 5-6 %-ot, mely jelenleg 10 %-ot tesz ki. Ebben nagyon szigorú követelményt kell a járási-városi pártbizottságokkal szemben állítani. A vitában helyesen fogalmazódott meg, hogy a tagfelvétel bázisa a jövőben is a 10 kiemelt nagyüzem, a termelőszövetkezetek, a nőket foglalkoztató és az újonnan letelepült üzemek legyenek. A járási-városi PB-k differenciáltan vizsgálják meg azokat az alapszervezeteket, ahol 2-3 év óta nem történt tagfelvétel, a lehetőségek ellenére sem. Hivjuk fel a figyelmet az üzemekben dolgozó közgazdász értelmiségiek, valamint az e területen dolgozó orvosok, gyógyszerészek, pedagógusok felvételére. Kiemelten kell kezelni a közművelődés értelmiségi dolgozóinak felvételét*, mert e területen sok az adósságunk. Ezért is tűzte a VB napirendjére a jözelmultban a közoktatás-közművelődés káderhelyzetének vizsgálatát. Nagyobb figyelmet kell fordítani a tagfelvételt előkészítő munka szervezésére, mely átgondoltabb politikai tevékenységet igényel. Az előkészítő tanfolyamok koncentrálásával kapcsolatos javaslatot fogadjuk el. Tovább kell növelnünk az ajánlók felelősségét. El kell érnünk, hogy politikai nevelőmunkájuk a tagfelvétellel ne szűnjön meg. A KISz tagok nevelésére, pártba való ajánlására vonatkozóan fogadjuk el Püssy elvtárs javaslatát. Az előterjesztés feldolgozására vonatkozóan Mátúz elvtárs javaslatával egyetértek. A PTO-s titkári és csoportvezetői értekezlet a napokban kerül megtartásra. Javaslom, hogy az előterjesztésről kapjanak tájékoztatót a járási-városi első titkár elvtársak és a megyei PB osztályvezetői is. / A VB. az előterjesztést a hozzászólások és az összefoglaló alapján egyhangúlag elfogadta.