MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1977
1977. február 22. • 546. őe. - Oldalszámok - 1977. 546. 5.
dolgozok munkához vald viszonyáról. Óriási a fluktuáció. A tanúié elvégzi az iskolát, begyakorolja a szakmát és elmegy a vállalattól. Mi ennek az oka? Ezt szükséges vizsgálni. Ezzel függ össze a brigádmözgalom alacsony volta. Még más üzemekben, vállalatoknál lényegesen előbbre tudunk e területen lépni, addig itt nem. Rendkívül vontatottan halad a szakmunkások képzése, továbbképzése is. A szolgáltató vállalatok vezetői nem sokat tesznek az utánpótlás biztosításáért, csupán igényüket jelentik be. Pld. a magánkisiparban 1971-ben 56 főt, 1975-ben pedig már csak 24 főt képeztek, ügy gondolom, hogy a megyék közötti együttműködéssel ebben a kérdésben is hatékonyabban lehetne előbbrelépni. Géczi János elvtár s /ÖSSZEFOGLALÓ/ A téma napirendre tűzését indokoltnak tartom, melyet bizonyitanak a jelentésben leirtak, a hozzászólásokban elhangzottak. Gordos elvtárs utalt arra, hogy ez nagyon fontos politikai, társadalompolitikai kérdés, melyet a XI.kongresszus is megfelelő súllyal értékelt. A megyei pártértekezlet nagy hangsúllyal tette szóvá, feladatul szabta számunkra, hogy fokozatosan közelitsük meg az országos átlagot. A tapasztalatok alapján látjuk, hogy e kérdésben nincs előrelépés. A jelentés, a vita alapján megállapítható, hogy többet beszélünk, kevesebbet cselekszünk. E keveset is nem elég tudatosan, igényesen, határozottan. Ezért fordulhat elő a stagnálás, bizonyos területeken pedig a visszaesés. Egyetértek Ozsvárt és Gordos elvtársak kritikus hangnemével. Állapitsuk meg, hogy a vita kritikusabb volt, mint az előtérj esz&es. A pártszervezetek, állami és szövetkezeti szervek, a szolgáltatást irányitók elsőrendű feladata a felelősség növelése ezen a területen. Ha ezt nem tudjuk elérni, akkor a szolgáltatásban nem várható előrelépés. Egyetértek Bakos elvtárssal, mely szerint nem azon kell töprengenünk, hogy mennyi lehetőség van fejlesztésre, hanem a meglévő lehetőségek jobb kihasználásán, az igényesebb üzem- és munkaszervezésen. A kiemelt ágazatról leÍrtakat kicsit kritikusabban lehetne megfogalmazni. Különösen a gépkocsi javitás, textiltisztítás, elektromos gépek javitása területén.A kiemelt területeken sem egyenletes a fejlesztés. Szólnunk kell az ellátatlan területekről is. Látni kell azt is, hogy minden területen, a szolgáltatás minden ágában az ellátást nem tudjuk egyformán megoldani. A bonyolultabb szolgáltató tevékenységet szükséges koncentrálnunk. Hozzunk létre bázis javitórészlegeket, amelyeket ugy kell felszerelni,működtetni, hogy képes legyen ellátni az adott terület igényeit.