MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1976
1976. szeptember 7. • 534. őe. - Oldalszámok - 1976. 534. 25.
- 10 Üzemeink nagy többsége megfelelően intézkedett a munkaszerinti elosztás javítására. Segítették e folyamatot az V. ötéves tervre kidolgozott kollektív szerződések is. A mezőgazdaságban a munkadijak és munkabérek 3.2 %-kal, illetve 1.4 %-kal haladják meg a bázist. A felvásárlásbél származó bevételek azonban 28 %-kal csökkentek. Helyenként erős törekvés mutatkozik a béreknek a teljesítményektől eltérő növelésére. 7. A kiskereskedelmi forgalom 1976. I. félévében a bázishoz képest 5.4 %-kal emelkedett. Elsősorban az élelmiszer és vendéglátó forgalom fejlődött. A lakosság áruellátása a zöldség és gyümölcsfélék kivételével megfelelő volt, bár a hiánycikkek száma kismértékben növekedett. A központi árintézkedések végrehajtása - a pártszervek széleskörű politikai tudatosító munkájának eredményeként - zavartalanul megtörtént. A szabadpiaci árak tervezettnél nagyobb mértékű növekedése azonban kedvezőtlenül befolyásolta a lakosság hangulatát. E vonatkozásban többirányú intézkedés történt, melynek hatása már mérsékelten érzékelhető. III. A megyei Pártbizottság a Központi Bizottság 1975. november 26-27-i határozata végrehajtásának megyei tapasztalatai alapján az alábbiakat állapitja meg: 1. A megyei párt-, állami-, gazdasági- és társadalmi szervek az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítéseket tettek a határozat végrehajtására. A végzett munka megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a terv időarányos feladatai megvalósuljanak. A pártszervezetek sokirányú politikai tevékenysége, a cselekvési programok végrehajtása tervszerűbbé tette a munkát minden szinten. Nagyobb figyelmet fordítottak a helyi kezdeményezésekre, az üzemi demokrácia kiszélesítésére. Intézkedések történtek a rendkivüli időjárás, a változó gazdasági hatások felmérésére és a jelentkező nehézségek leküzdésére. Mindezek eredményei a megye gazdaságában jelentkeznek.