MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1976
1976. szeptember 7. • 534. őe. - Oldalszámok - 1976. 534. 18.
— 3 — tésére helyenként nem fordítottak elég figyelmet, problémáik megoldásában elsősorban külső segítségre várnak* Egyes területeken nem lépnek fel egységesen a helytelen szemléletekkel szemben, saját nehézségeiket eltúlozzák, A dolgozók növekvő aktivitása ellenére a helyi kezdeményezésekben rejlő lehetőségek nincsenek megfelelően kihasználva. Az irányító és érdekvédelmi szervek munkája sem javult minden területen* II. A Központi Bizottság 1975. november 26-27-i határozata tiőaránps végrehajtásának megyei tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a megtett intézkedések hatésára fejlődésünk meggyorsult és alapvetően kedvező irányú. Ugyanakkor néhány területen és gazdasági egységben az eredmények elmaradtak a tervezettől, a lehetőségektől. 1. A megye ipari fejlődése a korábbi évekhez képest dinamikusabbá, tervszerűbbé vált. Az intenzív fejlesztés elemei kerültek előtérbe. U j, előremutató vonások vannak kibontakozóban. Mindezt jelentősen elősegítették a testületi állásfoglalások és azok végrehajtásában elért eddigi eredmények. Előzetes számok alapján a vizsgált - az ipar döntő részét jelentő - egységeknél a termelés értéke az első nyolc hónapban a bázishoz képest 10-11 %-kal növekedett. Ez teljes egészében a munkatermelékenység emelkedéséből származott. A létszám 1.2 %-kal csökkent. Kedvező az egy munkaórára jutó termelés tervezettől nagyobb mértékű növekedése. Összességében a vállalatok, üzemek terveiket teljesítették. Az uj üzemek 5-6 %-os létszámnövekedés mellett - termelésüket 25-26 %-kal s emelték. A széntermelésben mennyiségi túlteljesítés jelentkezik. Több gazdasági egységben - a népgazdaság igényeinek megfelelően - többlet vállalások születtek. Folytatódott a korszerűbb gyártmányszerkezet kialakítása. Uj termékek gyártása kezdődött meg többek között az SKÜ-ben, Öblösüveggyárban, ZIM-ben, Épitési-Kerámiagyárban, ruházati