MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1976

1976. május 18. • 526. őe. - Oldalszámok - 1976. 526. 15.

és ennek megfelelően készülnek is fel rá külsőleg, de mindenek előtt tartalmában, A párttagok nagy felelősséggel és megfontoltan mondtak véleményt, adtak javaslatot a pártszervezet előtt álló feladatok eredménye­sebb megvalósításához. A párttagság ismét megerősiti a XI. kongresszus idején tett állás foglalását, hogy messzemenően egyetért a párt politikájával, azt helyesnek, jónak tartja, és a határozatok helyi végrehajtásában aktivan kivan részt venni. Igénylik a végrehajtás következetesebbé tételét, az ellenőrzés fokozását, a mulasztók határozottabb felelősségre vonását. A beszélgetések során alapvetően a helyi, területi problémák kerültek előtérbe. A párttagság elemezte, értékelte saját tevé­kenységét, az adott pártszervezet, az állami és gazdasági szer­vek munkáját. Az elbeszélgető csoportok és a párttagok is döntő többségében keresték az eredményesebb pártmunka helyi lehető­ségeit. A beszélgetésekre jellemző volt a nyilt. Őszinte, kritikus, ön­kritikus légkör. Kritikusan értékelték az alapszervezet, a fel­sőbb pártszervek és az egyes párttag munkáját, magatartását. A párttagság többsége határozottan követelte, hogy azok a párt­tagok, akik nem tesznek eleget a párttagsággal járó követeimé­ínyeknek, törölni kell a pártból, mert csak gyengitik a párt ere­jét, tekintélyét, pl. a varsányi körzetben, de más alapszerve­zetnél is birálták azokat a párttagokat, akiknek a családjában még erősen hat a vallási befolyás. Kérték a párttagok, hogy rendszeresebben kapjanak tájékoztatást, elsősorban a helyi tervekről, feladatokról, hogy ennek ismereté­ben jobban tudják mozgósitani a lakosságot, illetve az adott terület dolgozóit.

Next

/
Thumbnails
Contents