MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975

1975. március 25. • 497. őe. - Oldalszámok - 1975. 497. 6.

bevonására ösztönzési rendszert dolgozott ki. /Pl. ösztöndijak, tanulmányi segélyek biztositása, ingyenes tankönyv, jutalom­szabadság, stb./ Igazgatói utasitás foglalkozik azzal, hogy milyen tanfolyamo­kat kell szervezni, s kik érte a felelősek. Ezeket szakszer­vezeti gyűlésen vitattuk meg. Ennek hatására ugrásszerűen meg­nőtt a tanuló dolgozók száma. Pl. a dolgozók általános iskolá­jába 185-en járnak. Á különböző oktatási formákon összesen 2210 fő tanul, képezi magát. 31 ösztöndíjasunk van. A fizikai dolgozóink továbbképzését vállalaton belül megkönnyítette az, hogy munkaidő alatt végzik el az 5-6-7-8 osztályt. E formában kevesebb a lemorzsolódás, s az üzem részéről a segítségadás is nagyobb. Problémánk helyiségek hiányából adódik. Rossz körülmények között tanulnak dolgozóink. Ozsvárt József elvtárs, a Starjáni városi PB. első titkára A vitában elhangzott, hogy az 1970-es években a politikai szükséglet hatására, majd 1972-ben a közoktatáspolitikai, 1974-ben a munkásosztályról és a közművelődésről szóló hatá­rozat után jelentős fejlődés indult a felnőttoktatás terén. Amig 1970-ben a városban az általános iskolába 156 fő dolgozó iratkozott be, a jelen oktatási évben már 560-an járnak. Középiskolába 1573 dolgozó képezi magát. Összesen 27 kihelye­zett általános iskolai osztály működik a város üzemeiben. A síküveggyárban megszervezték az önálló szervezésű, magán­vizsgára előkészitő tanfolyamot is. Az oktatás hatékonyabbá tétele érdekében üzemeink ösztönzési rendszert dolgoztak ki. Ezeket jó lenne a kollektiv szerző­désekben is rögziteni. A felnőttoktatást gátló tényezőink a következők: még mindig legfontosabb a szemléletbeni probléma. Megoldatlan a bejáró dolgozók továbbtanulása. E tekintetben a ZIM kezdeményezése pozitiv, jónak Ígérkezik. A különböző üzemek tájegységi területen szervezzenek közös általános iskolai osztályokat.

Next

/
Thumbnails
Contents