MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975

1975. december 30. • 516. őe. - Oldalszámok - 1975. 516. 2.

- 2 ­JL I. NAPIREND A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG KÁDERUTÁNPÓTLÁS KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉP­ZÉSI TERVE Előterjesztő; Godó Györgyné elvtársnő. Kiegészítés; Godó Györgyné elvtársnő; Az összegző és elemző rész elkészítésénél abból a meggondolás­ból indultunk ki, hogy 1974. január 4-én a megyei pártbizottság - amikor a KB 1973. novemberi határozata alapján a megye hely­zetét elemezte és értékelte - nagyon sokoldalúan vizsgálta és elemezte az utánpótlás nevelésével összefüggő helyzetet, amelyet a megyei pártközvélemény is megismert. Ezért úgy gondolta a szerkesztés, hogy ezeknek az összefüggéseknek ismétlése nem szük­séges és nem indokolt a szöveges részben, igy azt javaslom a végrehajtó bizottságnak, hogy azt a már korábban elfogadott és a megyei pártértekezleten elfogadottakkal együtt tekintse egész­nek. A másik, amit szeretnék kiegészítésként elmondani, hogy nem egy­szerűen képzési és továbbképzési tervet készítettünk, hanem min­denekelőtt az utánpótlás nevelésénél, a szűkebb és tágabb után­pótlás kialakításánál a nevelési és ellenőrzési elképzeléseket is javasoltuk. Ezért igazában ennek az anyagnak a cime úgy volna helyes, - ha ezzel a végrehajtó bizottság egyetért javasolnám ­hogy "a megyei pártbizottság káderutánpótlás képzési, továbbkép­zési és nevelési terve." Ezt mi azért nem igy irtuk, mert a mun­katervben igy szerepel. Harmadik megjegyzésem a szűkebb utánpótlással kapcsolatos. Ami­kor együttesen a javaslatok kialakitása történt a járási jogú és a megyei pártbizottságnál, eleve egy adott körből,a jelenleg funkcionálok közül lehetett kialakitani. A korábbi elemzésekből is kitűnik, hogy bizonyos minőségi, strukturális problémái vannak a jelenleg funkcionáló káderállománynak. Ezek a kedvezőtlen, ne­gativ előjelű konzekvenciák a szűkebb utánpótlásban is érzékel­hetők, nyilvánvaló, hogy - miután a tájígabb utánpótlásnál széle­sebb meritési forrásunk volt - ott sokkal inkább biztosítani tudtuk a politikailag kivánatos összetételt.

Next

/
Thumbnails
Contents