MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975
1975. december 2. • 514. őe. - Oldalszámok - 1975. 514. 6.
fellépni, ahol szükséges. Helyes, hogy nagyobb követelményeket támasztunk a gazdasági vezetéssel szemben, ugyanakkor a feladatok teljesítéséhez több segitséget kell adni számukra. Indokolt nevelésükre, képzésükre nagyobb gondot forditani az eddigieknél. Megfelelő bizalom szükséges a vezetők felé a feladatok ellátásában annak hangsúlyozása mellett; ahol nem tudnak eleget tenni a követelményeknek, s ráadásul még a magatartással is baj van, határozottabban fel kell lépni. Különböző szervek felé azt kérném; ne hosszabb távra, hanem elsősorban a soronlévő 1976 évre, vagy középtávra hangsúlyozzuk a feladatokat. Minden szerv - elsősorban tanácsi - az elhangzott észrevételekre történő intézkedéseket konkrétan fogalmazza meg, mivel 1976-ban az ellenőrzés során visszatérünk ezekre. A tanácsi légkör, bürokratikus ügyintézés vonatkozásában; tevékenységük megvizsgálása után megfelelő intézkedéseket szükséges tenni, A szociálpolitikai feladatoknál; azt hiszem jó dolog, hogy a helyi problémák ós fő célkitűzések megértetésére forditjuk a figyelmet, de azért helyes lenne, ha az üzem dolgozói közvetlenül is érzékelnék a kommunista műszakok és akciók eredményét. Az arányokat kell eldönteni, különösen gondolok a művelődési, sportolási, nevelési feladatokra. Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak fogadja el a jelentést azzal, hogy fogalmazzunk egy pontot osztályaink, egy pontot a különböző szervek felé - ismételten ajánlva figyelmüket az intézkedési terv végrehajtására - és egy pontba vennénk a visszajelzést - amiről szó volt a vitában. A VB a jelentést és az összefoglalót elfogadta .