MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1974

1974. július 30. • 479. őe. - Oldalszámok - 1974. 479. 23.

7 Összege zéské nt megállapí tható, h ogy a kongresszusi . és f el szabadul ási munkaverseny eddigi tapasztalatai kedvezőek .­A versenyt szervező munka jó eredménnyel zárult. A felhívás nyomán megyénk egész területén aktiv versenytevé­kenység bontakozott ki. A dolgozók, szocialista brigádok megértették a verseny célját, politikai, gazdasági jelentősé­gét. A vállalások általában összhangban vannak a központi cél­kitűzésekkel, azok megvalósítása eredményesen segíti a IV. öt­éves terv-célkitüzések megvalósítását. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny eddigi eredménye­inek értékelése, számbavétele a jelenlegi időszakban folyik, A már számbavett és várható teljesítések azt mutatják, hogy a vállalatok többsége jó eredménnyel zárja az I. félévet,, Továbbiakban a fő figyelmet a versenyvállalások realizálásá­ra, az 1974. évi célkitűzések megvalósítására, valamint az 1975-ös gazdasági évre történő zökkenőmentes átmenet biztosí­tására kell fordítani, mely egyben a IV. ötéves terv sikeres teljesítését eredményezi. Ennek érdekében; - A pártszervezetek - járási, városi, üzemi bizottságai ­koordinálják területükön az állami, mozgalmi szervek, a gazdasági vezetők ezirányu tevékenységét 0 szabják meg e területeken dolgozó kommunisták feladatait, - A megyei szervek /Megyei Tanács, SzMT, KISz_. HOT?./ ál­landóan kisérjék figyelemmel a kongresszusi és felsza­badulási munkaverseny helyzetét, testületi üléseken tűz­zék napirendre, vitassák meg a tapasztalatokat. Állásfoglalásaikkal, útmutatásaikkal segítsék a verseny hatékonyságának növelését, - Az SzMT és Elnöksége rendszeresen tűzze napirendre, ér­tékelje a versenymozgalom tapasztalatait, a szakszerveze­ti szerveknek adjon további útmutatást a feladatok végre­hajtására.

Next

/
Thumbnails
Contents