MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1974

1974. július 30. • 479. őe. - Oldalszámok - 1974. 479. 9.

8 végleges értékelést adui, hiszen csak egy negyedév ese­ményei állnak rendelkezésükre. A VB. mégis úgy döntött, hogy kéri a jelentést, amely első­sorban arról adjon számot, hogyan indult be a kongresszusi­felszabadulási munkaverseny, s mik az első időszak tapaszta­latai. Igaz az, amit a VB. tagjai elmondtak, hogy hiányérzetük van a jelentéssel kapcsolatban. Nem tudtak a szePáők kellő tényszerűséget, alapos elemzést adni annak ellenére, hogy SZMT. elnökségi ülésen is tárgyalták a jelentést. Egyelőre nem tudtak többet mondani, mint amit a jelentés tartalmaz. Az igény viszont jogos, amit a VB. tagjai a kongresszusi mun­kaversennyel kapcsolatban támasztanak. Azt tanácsolnám, ezért, hogy a VB. a jelentést tájékoztató jelleggel vegye tudomásul. További intézkedések szükségesek, hogy a vita szellemének megfelelően tudjuk a pártszervezetek részéről irányitani, ellenőrizni a versenymozgalmat, a különböző tö­megszervezetek, szövetségek, állami szervek bevonásával. A munka operativ szervező-irányitó jellegét is javítani kell. Azt tanácsolom, fogadjuk el azokat a javaslatokat, amelyek a vita során elhangzottak. Augusztus 6-án járási-városi első titkári értekezleten a vita figyelembe vételével Lipták József elvtárs tartana egy részletes, konkrét tájékoztatót a jelenlegi helyzetről. Fogadjuk el azt a tanácsot, hogy a nagyüzemekben a pártbi­zottságok és a csúcsvezetőségek térjenek vissza még ebben a negyedévben irásos, vagy szóbeli jelentés alapján a náluk folyó munkaverseny helyzetének értékelésére. Az SZMT. éljen kezdeményezéssel a megyei szakmai szerveze­teknél, hogy a munkaverseny szervezésében nagyobb hatékony­sággal vegyenek részt. Javaslom, az MB. GPO, kibővitett osztályértekezleten, vagy más formában találjon módot arra, hogy a tsz-ekben és ÁFÉSZ­eknél folyó kongresszusi-felszabadulási munkaverseny helyze­téről számoltassa be a területi szövetségeket és a H2SZÖV­öt. Találjon módot arra, hogy a KISZ ós a HtTP ilyen irányú

Next

/
Thumbnails
Contents