MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1974

1974. július 30. • 479. őe. - Oldalszámok - 1974. 479. 4.

3 kongresszusi munkaverseny felhívást, a csapatvezetők csatla­koztak és ezzel el volt intézve. Ezután az irodában kidolgoz­ták a felajánlásokat. Ezelőtt két héttel például a brigád tag­jai még nem ismerték a vállalásukat. Csak sürgetésre hivták össze a brigádértekezleteket és "felülről" közölték a vállalá­sokat. Ez sajnos nem egyedi eset. Ennek viszont az a következ­ménye, hogy nem hozzuk ki azt, amit lehetne és alulvállalások vannak. Többet ki lehetne hozni, ha tényleg alulról indítottuk volna, A vállalások nincsenek megfelelően kézben tartva. Amikor Aczél elvtárs itt járt, kértem információs anyagot, hogy hol állunk a versennyel. Nem volt a megyében egyetlen ember sem, aki ezzel kapcsolatosan tudott volna konkrétan valamit mondani. Valahol tehát komoly hiba van a szervezésben, az irá­nyításban, az átfogásban, A megyei pártbizottság sem fordított erre megfelelő súlyt, de az SZMT-nél is jobban át kellene gondolni ezt a tennivalót. Ez a jelentés is túlságosan üzemcentrikus és nem látható, hogy egyéb területen hogy állunk. Nem tűnik ki, hogy az üzemekben a felajánlások mennyire felelnek meg annak a politikai köve­telménynek, amit a SZOT felhívása szorgalmazott, hogy komplex vállalások történjenek. Az MB, által adományozandó oklevél elnyerésének feltételeit a közvélemény nem ismeri, s ezért éreznünk kell saját felelősségünket. Vannak olyan vállalatok, / bánya, építőipar, stb,/ amelyek még saját évi tervüket sem teljesitik. Ezekre a jelenségekre oda kellene figyelni, A Nógrád napilapunk nem tudja újszerűen kezelni a munkaverseny témáját, maradi módon publikál. Olyan érzésem van, amikor olvasom cikkeit, mintha 1950-ben lennénk. Látványosabban, politikusab­ban, serkentőbben kellene irni a kongresszusi munkaversenyről. Javaslom, hogy az augusztus 6-i városi-járási első titkári ér­tekezleten beszéljük meg ezt a témát, Lipták elvtárs erre készüljön fel. Pártvonatkozásban mi is elmondjuk javaslatain­kat.

Next

/
Thumbnails
Contents