MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1974

1974. március 12. • 469. őe. - Oldalszámok - 1974. 469. 45.

2 A Tanácsköztársaság megdöntése után baloldali magatartásá­ért több alkalommal került szanálásra. Ennek ellenére to­vább tartotta kapcsolatát a munkásmozgalommal. 1922-ben részt vett bányász-sztrájkok szervezésében és az illegális kommunista párt újjászervezésében. A Tarjáni György által vezetett pártsejtnek Volt tagja, 1933~ig« Az üldözések és letartóztatások nyomán a pártsejt megszűnt. Mizser elvtárs azonban továbbra is kereste a kapcsolatot a munkásmozgalom­mal. Ennek során került a litkei lakosú Németh Ferenc felsza­badulás előtti párttaggal kapcsolatba. Részt vett több ille­gális gyűlésen, ahol Kőzik Ferenc karancslapujtői illegális párttag volt legtöbb esetben az előadó. 1929 és 1932-ben részt vett a bányász sztrájkok és tünte­tések szervezésében. Ezért a csendőrök többedmagával letartóz­tatták és megkinozták, kényszeritették őket a munka felvéte­lére. Baloldali magatartásáért később munkahelyéről elbocsáj­tották, állandó munkát nem kapott. 194-5-ben Mihálygergén alapitó tagja volt a kommunista párt helyi szervezetének és megválasztották vezetőségi tagnak. 1950-ben aktiv szervezője és alapitó tagja volt a helyi ter­melőszövetkezetnek. 1951-ben megválasztottáJc a tsz. pártalap­szervezet titkárának. Ezt a funkciót 1956-ig töltötte be. Az ellenforradalom ideje alatt fegyveresen védelmezte a ter­melőszövetkezet tulajdonát. Az ellenforradalom leverése után alapitó tagja volt az MSZMP helyi szervezetének, megválasz­tották pártvezetőségi tagnak. 1961-ben ismét részt vett a termelőszövetkezet megalakitásá­ban, melynek 1965-ig volt tagja. Áldozatos munkájáért a Ta­nácsköztársaság Emlékérem, Kiváló Termelőszövetkezeti tag kitüncetésben részesült. Azóta egészségi állapota erősen

Next

/
Thumbnails
Contents