MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1974
1974. december 30. • 491. őe. - Oldalszámok - 1974. 491. 3.
b - 3 Géczi János elvtárs; /Összefoglalója / Állapítsa meg a VB, hogy a jelentés reálisan, jól tükrözi a taggyűlések munkáját, melyek kedvező politikai légkörben zajlottak le, s reálisan értékelték a négy év óta végzett tevékenységet. Jónak értékelhető, hogy az eredmények elismerése mellett kritikusan szólt a tagság pártszervezetük belső életéről. Érdeme, hogy a párttagság cselekvő tenniakarását hangsúlyozta. Erről a jelentés is szól. Tapasztalhattuk, hogy pártszervezeteink sokat fejlődtek, amely egyben biztosíték a jövő feladatainak realizálására. A Központi Bizottság határozatai - a kongresszusi döntések végrehajtására - jól segitették munkánkat minden szinten. Tény, hogy viszonylag sok kötelező napirendet tárgyaltak meg, de ezekre szükség volt. Most a beszámolóknál a tapasztalatokat jól hasznosították. A VB járuljon hozzá, hogy a taggyűlések tapasztalatait a pártértekezleti beszámolóban hasznosítsuk. A javaslatok realizálására a kongresszus után készülő középtávú tervben kellő figyelmet kell fordítani. A járási-, városi pártértekezleteken a tapasztalatokat összegezzük, hasznosítsuk. A járási-, városi pártbizottságok még konkrétabban dolgozzák fel a tapasztalatokat, s munkájukban hasznosítsák. Javaslom, a VB fogadja el a jelentést. A VB a jelentést - a vitában és az összefoglalóban elhangzottak figyelembevételével - egyhangúlag elfogadta. II. NAPIRENDI PONT TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ 1973. ÉVBEN ÉS AZ 1974. JANUÁR 1-TŐL NOVEMBER 3Q-IG KIRÓTT PÁRTBÜNTETÉSEK MEGOSZLÁSÁBÓL Előterjesztő: Bernard Rezső elvtárs Meghívottként jelen vannak: Godó Györgyné, Herencsényi József és Kiss Árpád elvtársak.