MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973
1973. március 13. • 443. őe. - Oldalszámok - 1973. 443. 16.
16 rácia. Nem járnak el a különböző fórumokra, nem elég aktivak. Sokszor csak személyes érdekükkel összefüggő kérdéseket vetnek > fel. Erre az alapszervezeteinknek jobban oda kell figyelniük, s tevékenységüket e téren erősiteni szükséges. A KISZ-nek is többet kell kezdeményeznie. El kell érni, hogy fiataljaink tekintsék szivügyüknek a közösség problémáit, legyen bátorságuk gondjaikat elmondani, felvetni. A kádermunka terén törekvés van arra, hogy a XISZ tagok legjobbjai jussanak el a pártba. E gyakorlatot tovább kell folytatnunk, s ezt kell kérni következetesen az állami,.társadalmi és gazdasági szervektől is. Nem kedvező a kép például a mezőgazdaság területén, ahol a fiatalok részarányával a pártoktatásban egyáltalán nem lehetünk megelégedve, de nem lehetünk elégedettek a pártmunkájukkal sem. Javaslom továbbá, hogy a pártbizottsági ülés szóbeli vitainditójáfean, valamint az irásos jelentésben is foglalkozzunk a társadalom és a család, valamint a kommunista szülők felelősségével, a balassagyarmati rendkivüli eseményekkelis. A PB. ülést március 29-ére hivjuk össze, a jelentés előterjesztője Matúz elvtárs legyen. Javaslom, hogy a vitainditóra 90 percet szánjon. A BB. ülés után tartsunk megyei ifjúságpolitikai aktivát. A VB. a .jelentés, a javaslatokkal és az összefoglalót egyhangúlag elfogadta. III. Egyebek. a./ Az Oktatási Igazgatóság iskolai programjának módositása. b./ Tájékoztatók és bejelentések. - A nemzetközi nőnap alkalmából március 6-án tartandó megyei kommunista aktivá. - A március 2.-i országgyűlési képviselői tanácskozás és Bruttyó elvtárs látogatása. . / .