MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973

1973. március 13. • 443. őe. - Oldalszámok - 1973. 443. 14.

14 ­Gödé Györgyné elvtársnő: Egyetértek azzal, miszerint a PB. ülésre kerülő előterjesztésben nagyobb következetességgel tegyük szóvá, hogy a különböző szervek az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása érdekében mit tettek. Ezt fejezzük ki az előterjesztés 3-4 fejezetében. A KB. novembe­ri állásfoglalása egyértelműen kimondja, hogy a vezetőknek min­den szinten nagy felelősséget kell érezniük, nem szabad kivonnia senkinek sem- magát alóla. Az előterjesztésben nem tudtunk minden alapszervezet problémájá­val foglalkozni. Általános tendenciákra utaltunk, hiszen e témát majd a járási-városi pártbizottságok VB üléseiken tárgyalni fog­ják. A hozzászólásokból kitűnt, hogy nem mindenütt értékelték megfelelően a különböző állami és társadalmi szervek KISZ-ben végzett munkáját. Ennek lebecsülését éppen olyan helytelennek tartom, mint a túlbecsülést. Matúz József elvtárs /Válaszadás/: Javaslom, a VB hozzon olyan döntést, hogy a jelentést szerke­zetében is módositsuk, egy uj fejezettel egészitsük ki: az ifjúság helyzetének megítélésével. A záradékot bővitsük ki azokkal a feladatokkal, melyek gyorsitják intézkedési tervünk végrehaj tás át. Javaslom, hogy a hozzászólások során elhangzott javaslatok ke­rüljenek be a PB. ülés irásos anyagába, vagy a szóbeli kiegészí­tőbe, Kötelezzen minket a VB. arra, hogy az itt elhangzottakról adjunk számot, és 2-3 "summázott" probléma feltétlenül szerepel­jen az anyagban. Pl: a pártirányítás kérdése, elsősorban alap­szervezeti vonatkozásban. A KISZ-szel kapcsolatos feladatokat a szóbeli előterjesztésben korlátozni kellene az alapvető problémákra. Pl. a KISZ szerveze­ti élete, befolyása a munkásfiatalok körében, munkamódszere, munkastílusa, alapszervezeteket irányitó tevékenysége st. Az előterjesztés harmadik része "Az ifjúság megitélése és a különböző társadalmi szervek tevékenysége" cimmel szerepeljen. . / .

Next

/
Thumbnails
Contents