MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973

1973. február 27. • 442. őe. - Oldalszámok - 1973. 442. 3.

- 3 ­dás figyelhető meg. Egyes alapszervezeteknél nem alakult ki rendszeres szervezeti élet, nem foglalkoznak eléggé helyi kérdésekkel. A gazdasági kérdések tárgyalásánál nem vizsgálják, hogy a konkrét helyzetből adódóan mi a konkrét feladat. Az ideológiai kérdések keretében álta­lában csak a politikai oktatást tárgyalják. A birálat nem elég aktiv. Nem szólnak a politikai kiállás, magatar­tás, morál szükségességéről. Néhány helyen erőteljesen foglalkoztak az anyagi érde­keltség kérdésével, a bérezési problémákkal. Az 1945-ös párttagok kifogásolták, hogy bérük megállapításánál nem veszik figyelembe munkásmozgalmi tevékenységük kez­detét. A vezetőségi tagok beiskolázásánál sok a pótolni­való. Részükre célszerű lenne 1-3 hónapos tanfolyamot szervezni. Az alapszervezetek minősitése még mindég nem mentes a bürokratikus vonásoktól. Javasolom, hogy az alapszervezetek tevékenységének átfogó értékelése a két kongresszus között, "félidőben", tehát két évenként kerüljön sorra. Évenként nem is le­het egy alapszervezet munkáját tökéletesen megitólni. Ami a pártbizottságok évi munkáját értékelő VB üléseket illeti, az a javaslatom, hogy a megyei pártbizottság véleménye eleve kerüljön be az alsóbb pártszervek saját minŐsitésébe. így elkerülhetnénk, hogy párhuzamosan két azonos jellegű értékelés készüljön. Andó Gyula elvtárs Az évvégi beszámoló-taggyűléseknek megnőtt a rangjuk, gondosabban készülnek rá. Az alapszervezetek alaposabb vizsgálatnak vetik alá munkájukat, s ez aaegész párté­letben pezsgést jelent. Ettől függetlenül a havi tag­gyűlések jelentőségét is növelni kell. Az a tapasztala­tunk, hogy az előkészités időszakában a pártcsoport-

Next

/
Thumbnails
Contents