MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973

1973. október 9. • 458. őe. - Oldalszámok - 1973. 458. 84.

M 2 a cseléd-kommenciós földeket nem akarták felszántani. Ezért elbocsájtották. Ezt követően alkalmi munkákból tar­totta fenn magát. 1935-ban visszakerült a szénbányákhoz dolgozni. Tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak. Kapcsolatba került az ott műkö­dő illegális pártsejt tagjaival. Tőlük rendszeresen meg­bízatást kapott röpcédulák, sajtótermékek továbbítására, sztrájkok szervezésére. A háború ideje alatt részt vett a 12 órai munkaidő elleni tiltakozás szervezésében. 1944-ben a bányászokat lövészárkok ásására irányították. • A bányászok egy része ezt megtagadta, köztük Toldi István elvtárs is. Csoportokban az erdőbe menekültek, ahol bevár­ták a szovjet csapatok érkezését, 194-5-ben részt vett a párt helyi szervezetének megalakí­tásában. A Földosztó Bizottságnak is tagja volt. Az elsők között vette ki részét a bánya helyreállításából, a ter­melés megindításából. A felszabadulás után különböző válasz­tott funkciókat töltött be a helyi pártalapszervezetben, /bizalmi, pártvezetőségi tag/. 1950-től a Cserháti Állami Erdőgazdaságban dolgozott, mint erdész és az Erdészeti alapszervezet párttitkára volt. Az ellenforradalom idején fegyveresen kiállt a szocialis­ta rendszer mellett. 1970. októberében az Erdőgazdaságtól került nyugdijba. Toldi elvtárs egészségi állapota erősen megromlott és je­lenleg állandó orvosi kezelés alatt áll. Szerény falusi házban élnek feleségével, aki a pártnak 194-8. óta tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents