MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1972

1972. április 11. • 418. őe. - Oldalszámok - 1972. 418. 76.

- 9 ­végrehajtását szolgálják. Ezeknek a segítésével járuljanak hoz­zá, hogy a dolgozók szakmai kulturáltsága emelkedjék, s ennek alapján képesek legyenek befogadni a technikai színvonal eme­lésével együttjáró műszaki ismereteket. - Üzemeinlc fordítsanak nagyobb gondot szakembereik tevékenysé­gének célszerűbb, tudományos munkával kapcsolatos Igényeket jobban figyelembe vevő foglalkoztatására. Pályázatok kiírásá­val, pályadijak alapításával, az alkotó szellemi tevékenység megfelelő anyagi és erkölcsi elismerésével ösztönözzenek a tu­dománypolitikai feladatok végrehajtására. - A műszaki tudományos kisérleti tevékenység középpontjába el­sősorban, a licencek és technológiák adaptálását, ill. az erre való felkészülést kell állítani. - A technológiai ágak mellett nagyobb gondot kell forditani a gazdasági, pszichológiai, szociológiai, ergonómiai feladatok végzésére. A feladatok elvégzésére, a Központi Bizottság 1971« decemberi határozatának feldolgozására készüljön programterv* Kapjon nagyobb teret a közgazdaságtudomány, a piackutatás, a szervezés és vezetéstudomány müvelése és hatékonyabb gyakor­lati alkalmazása iso Javítani kell az üzemek közötti együtt­működést e - Fokozni kell a kutató munka tervszerűségét. A kutatási témák gondosabb szelektálásával, szakosításával, koncentrálásával növelni kell a tudományos tevékenység hatékonyságát. Jobban kell támaszkodni az országos vállalatok központjában felhal­mozott tudományos erőkre és eredményekre. - Biztosítani kell a tudományos munka megfelelő nyilvánosságát a tudományos eredmények az üzemek termékeinek propagandáját. Ennek érdekében továbbra is kezdeményezni kell különféle or­szágos szakmai rendezvények, konferenciáit salgótarjáni szer­vezését. Javítani kell a publikálás lehetőségeit - erre jó eszköz lehetne a MTESZ évkönyvének rendszeres megjelentetése. •A *

Next

/
Thumbnails
Contents