MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1972

1972. november 8. • 433. őe. - Oldalszámok - 1972. 433. 9.

Meghívottak: Havasi Béla elvtárs, a KISZ KB Szervezési Osztályának vezetője, Godó Györgyné az MB PTO vezetője és Mátrai Jézsef a KISZ MB titkára, Skoda Ferenc elvtárs kiegészítője és a kérdésekre adott válasza: Csak annyi kiegészítésem van, hogy az anyag 10, oldalá­nak második gondolatjeles részében 30 éven felüliek he­lyett 20 éven felülieket kell érteni. Pothornik elvtárs kérdésére, hogy miért kellett csökken­teni a KISZ taglétszámot a tanintézetekben, azt válaszo­lom, hogy a KISZ VII. kongresszusa időszakáig a KISZ a középiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban 85-90 #­os szervezettséget ért el. Nyilvánvalóan ez a tartalmi munkára negativan hatott. A KISZ felvételeknél nem tá­masztottak követelményeket, ezért a VII. kongresszus olyan álláspontot foglalt el, hogy a követelmények fo­kozásával a taglétszám csökkentése indokolt a tanintéze­tekben. Mi ennek szellemében igyekeztünk dolgozni. Ennek eredményeként a középiskolákban és a szakmunkásképző is­kolákban a KISZ tartalmi tevékenysége fejlődött. Pothornik elvtárs másik kérdésére, hogy a balassagyarma­ti, a pásztói és a rétsági járásokban miért csökkent a taglétszám azt válaszolom, amit az anyagban is leirtunk: rendkívül nagymértékű a KISZ-ből az un. "eltűnés." Sok fiatal mozgás közben szinte elvész. A KISZ érdekvédelmi munkájával kapcsolatban elmondanám, hogy néhány helyen a fiatalokat érintő kérdések tárgya­lásába nem vonják be a KISZ-szervezetet, igy azok nem is tudják megfelelően képviselni a fiatalokat.

Next

/
Thumbnails
Contents