MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1972
1972. november 8. • 433. őe. - Oldalszámok - 1972. 433. 6.
- 6 tőkkel előzetesen konzultáltunk, A KB PGO-val is tárgyaltunk az 1973• évi igényünkről, mely szintén be lett dolgozva az anyagba. Véleményem szerint a 17>9 %-os tagdíjbevételi növekedés terve megfelelő politikai munkával teljesíthető, A vezetőknek azt javaslom, hogy a biztositott összegeket arra forditsák, amire leginkább szükség van. Az alapszevezetek profiltisztítása során évközben plusz-igények merülhetnek fel, melyek költségvetésünket módosíthatják, A KB-tól azt kérjük, hogy az igy jelentkező igényünk kielégítést nyerjen, Továbbá javaslom a vezetőknek, hogy a költségvetés teljesítését évközben is ellenőrizzék és segítsék, A betársulásokról szólva elmondanám, hogy ezekről nem jók a tapasztalataink, ezért kérjük, hogy ezek tervezésére nagyobb körültekintéssel kerüljön sor, A Balassagyarmati Városi Pártbizottság gépkocsi problémáját Kozári elvtársnak továbbítottuk, aki Ígéretet tett, hogy intézkedni fog. Az Oktatási Igazgatóság új székháza építésének pénzügyi akadályai nincsenek, a C-jelü út is olyan stádiumban van, hogy az építkezés 1973, jan.-ban megindulhat. Varjas Péter elvtárs, a KB PGO munkatársa: A személyi feltételek javitására szándékunk van egy létszámot adni a központi sokszorásitás megszervezéséhez, valamint egy plusz státuszt a gépkocsik taxi-rendszerben való bevezetéséhez, A többi létszámigény mai megbeszélésünk függvénye. Kétségtelen, hogy az osztály jelenlegi létszámával nehezen birkózik meg feladataival, külön probléma Sándor Gyula elvtárs tartós betegsége.