MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1972
1972. október 24. • 432. őe. - Oldalszámok - 1972. 432. 47.
n - 3 a társadalmi tulajdont, a szövetkezeti demokráciát, különböző visszaéléseket követett el; előfordult a szocialista és vezetői erkölcsöt sértő kapzsiság, esetenként túlzott anyagiasságra való törekvés. A termelőszövetkezeti vezetők kis részénél bűntény is megállapitásra került. Hozzájárult ehhez, hogy nem volt egységes szemlélet - különösen az első időszakban járási szinten - a párt és állami irányítás, valamint egyéb."külső szervek" különböző szintjein sem, a gazdálkodás, a tsz, vezetés és vezetők megítélésében; - a járási hivatalok a megváltozott feladatuknak csak késve tudtak eleget tenni és ebből következett, hogy semmit vagy egyes hegyeken a régi módszerekkel akartak továbbra is irányitani, - a járási és területi pártbizottságoknak kevesebb informáltságuk volt a gazdálkodásról, és e mellett sok clyan tény csapódott le náluk, amit más szerveknek kellett volna megoldani, s - a tsz. pártalapszervezetek egyrésze nem nőtt fel a fel-, adatokhoz, a termelés irányitás és ellenőrzés területén. - a különböző.ellenőrzéseket végző szervek - NEB., Bevételi Hivatal stb. - sokszor szélsőségekből általánosítottak. Munkájukban többször nem a segitő, megelőző jelleg került előtérbe. - esetenként indokolatlanul védtünk vezetőket, illetve késő született állásfoglalás, döntés ügyükben. - a szövetségek nem vették kellően figyelembe, hogy a szövetkezetek egyben társadalmi szervezetek is; főleg a, gazdasági jellegű érdekvédelmet tartották szem előtt; Az érdekvédelmi munka kapcsán gyakran egyenlőségjelet tettek a szövetkezet és a vezetőség közé, ott is, ahol annak nem volt meg az alapja.