MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971

1971. január 19. • 384. őe. - Oldalszámok - 1971. 384. 29.

0 9 - 15 ­Az MSzlI? Politikai Bizottságának 1370.. nov^kocr lo-i hatá­rozatából adódóan az 1971. évi népgazdasági terv meghatároz­ta a főbb előirányzatokat országos szinten. Ennek figyelem­be vételével a vállalatok párt, mozgalmi, gazdasági vezetése az eddigieknél n :.gyobb figyelmet fordított az ez évi tervek kidolgozására, előkészítésére. Az eddigieknél jobban töreked­tek kikérni a középkáderek, munkás-kollektivák véleményét. Ugyanakkor problémaként jelentkezik e téren, hogy a vállalati központok egy-része késve,.vagy.alig vonta be a gyáregysége­ket a tervek kialakításába. /Pl. ZIM/. 1,/ Megyénk szocialista iparában sajátos tendenciaként érvénye­sül az 197o-es évben, hogy a vállalati hatékonyság növeke­dése mellett az intenzív gazdálkodás előtérbe kerülésével egyidőben továbbra is jelentős exbenziv fejlesztést kell me gvo 1 ó s i t animk. - Tovább folytatódik az eldöntött fejlesztések realizálá­saként nagy vállalatainknál a rekonstrukciók végrehajtá­sa, mely alapvütően zavarja a termelő tevékenységet. /A Siküveggyárban, Kohászati üzemeknél, Zlí.I-ben, Bánya­gépgyárban, Somhányi Cserépkályhagyárban, Öblösüveggyár­ban/. Ugyanakkor az export-teraelés növekedése, illetve szinten tartása mellett a belföldi piaci igények jelen­tős növekedése lép fel. /Pl. ZIM-nél háromszoros igény­bejelentés/. - Tervszerűen folyik a szénbányászat termelésének csökken­tése /l969i 2 millió tonna volt, 197&-es terv l s 75o.ooc tonna/, melynek végrehajtása mellett biztosítani kell.a megmaradó bázisok továbbfejlesztését, rendtabilitásáfc* ' 1970-ben aj g:zdasági egységek lépnek be a termelésbe melynek érdekében biztosítani kell:

Next

/
Thumbnails
Contents