MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971
1971. november 23. • 407. őe. - Oldalszámok - 1971. 407. 51.
-« lo A megyei pártbizottság tagjai számára biztositja a tájékoztató /bulletin/ negyedévenkénti megjelenését. 6./ A balassagyarmati járási pártbizottság területfelelőse, káder- és tagnyilvántartót A balassagyarmati járási pártbizottság területfelelőse. Segiti és ellenőrzi a párt káderpolitikai elveinek és határozatainak megvalósítását. Részt vesz az állami és szövetkezeti élet területein folyó személyzeti munka koordinálásában, ebben rendszeres kapcsolatot tart a PB illetékes osztályaival, a személyzeti vezetőkkel és a pártbizottságokkal. Időnként tájékoztatókat keszit a vonatkozó témákban. Rendszeresen figyelemmel kiséri a hatáskörbe tartozó káderek fejlődését, minősítésének készitését, továbbképzésükre javaslatokat készit. A pártapparátus helyzetéről, összetételéről, változásairól évente elemző tájékoztatót készit. Résztvesz a státusgazdálkodás ellenőrzésében, véleményezésében. Kezeli a megyei pártbizottság hatáskörébe tartozó káderek, valamint a függetlenített pártapparátus nyilvántartását. Közreműködik a pártapparátusba kerülők személyi előterjesztésének készítésében és a feddhetetlenségi bizonyítvány beszerzésében. Elkésziti a hatáskörbe tartozó pártiskolások jelölésére és elosztására vonatkozó javaslatokat. Biztositja a megyei párt' iskolai hallgatókat. Ellátja a tagnyilvántartás megyei feladatait. Foglalkozik a tagépitő munka politikai és gyakorlati kérdéseivel.