MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971

1971. január 19. • 384. őe. - Oldalszámok - 1971. 384. 51.

6 ­csak a tervben rögzített forráslehetőségek mértékéig üte­mezhetnek. Terven ielüli beruházások elhatározására és megvalósítására pedig csak a helyi bevételek növelése utján kerülhet sor. ~ A saját források növelése, a lakosság teherbíró képessé­gének figyelembevételével, a helyi eredményeket és konk­rét célkitűzéseket népszerűsítő agitáció mellett lehetséges. - A többletlehetőségek biztosítása érdekében tartalmában és volumenében is lényegesen javítani kell a koordinációs tevékenységet. Erre a rnár meglévő vállalatok, intézmé­nyek és az uj ipartelepítések széleskörű alapot biztosíta­nak. A minisztériumi vállalatokkal a kapcsolat keresése és erősítése, ennek kezdeményezése ©Isősorban tanácsi fela­dat. A vállalati, szövetkezeti és intézményi vezetésben viszont tudatosodni kell annak, hogy a jogszabályilag elrendelt - részben jövedelemszabályozási célú - városi és közsé­gi hozzájárulások fizetésével még nem tettek mindnnbe*> eleget dolgozóik életkörülményeit javitó kötelezettségeiknek. El kell érni, hogy e szervek pénzalapjaikból erejükhöz mérten járuljanak hozzá a terület beruházási célú fejlesz­téseihez, és szociális, egészségügyi, kulturális és kommu­nális intézmények fenntartásához is. - A tervek és célkitűzések ismeretében ismételten felül kell vizsgálni annak építőipari konzekvenciáit, és intézkedni kell a tervezői és kivitelezői, kapacitások biztosítása érde­kében. - Biztosítani kell a fejlesztési célkitűzések és a költségve­tés összhangját. A beruházási feladatok meghatározásánál döntő kritériumként kell számolni az üzembehelyezés utáni fenntartási fedezet saját eszközökből történő biztosítható­ságával..

Next

/
Thumbnails
Contents