MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971
1971. július 20. • 398. őe. - Oldalszámok - 1971. 398. 12.
- 11 hogy nem felelnek meg a hármas követelménynek, fel kell szólitani őket, hogy vegyenek részt pártoktatásban, növeljék politikai képsettsegüket. Azt éreztetni kell velük, hogy nem felelnek meg a követelményeknek. Drégelypalánkon 7 vezető irattá be gyermekét hittanra, Ipolyvecén pedig 4. Szóvá kell tenni, hogy ezekre hatást kell gyakorolni, velük szemben nem szabad elnézonek lenni. Ehhez hozzájárul, hogy az alapszervezetek, csúcsvezetés égek, pártbizottságok sem értik helyesen pártunk szövetségi politikáját. Kern értik, hogy a szövetság harcot jelent a különböző téves felfogás, nézet ellen, hogy mindig törekedni kell a szocialista érdekek megvédésére. Ugy tekintik, hogy szövetségi politikánk kedvező feltételt jelent. Azt látják, hogy az egyházi emberek nincsenek üldözésnek kitéve. Falun nagyarányú változás ment végbe, és olyan következtetést vonnak le, hogy előtérbe került a gazdasággal való foglalkozás. Találkozunk olyan nézettel is, hogy nem a tudati foglalkozásból lehet megélni, hanem a gazdasági kérdésekből. Ezzel még pártbizottságoknál is találkozunk. A vallásosság,- mértékét illetően - most sem magasabb, mint korábban. A korábban hozott határozatok helytállók-e még? Vizsgálatunk alapján megállapítottuk, hogy ma is iránytadók, helytállók. A hittanbeiratás százalékát nézve, a hittanra való beiratás nem magyarázható a valásossággal. Ahol nincs beiratás, ott sem csökkent a valásosság. Egert kivéve tapasztalható, hogy a papok nem nagyon orekedtek a. hittanra, való beiratásra, viszont sokan járnak katekésis félórára. Mindezeken tul foglalkozni kellene az 19?o. januárben és az 1968-bon hozott határozatok feldolgozásának tapasztalataival.