MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1970
1970. július 21. • 372. őe. - Oldalszámok - 1970. 372. 74.
pl - megyei, járási tömegazervezetek függetlenített apparátusának tagjait? w tanács, adminisztratív szervek vezetőit; - "Nógrád" újságíróit. Felkérés után a patronálók feladatukat pártmegbCzatásként kapják meg. a»/ Gazdasági vezetők, üzemi, politikai és mozgalmi szerve/k vezetői, akiknek egyébként is konkrét feladata üzemen belül a szocialista brigádmozgalom irányítása, ne kapjanak külön ilyen feladatot, pl: gyárigazgató, művezető, főmérnök, üzemi párt, illetve SzB, KISz-titkár, stb. b./ ifjúsági brigádokat lehetőleg felnőttek patronáljanak. c./ Külön figyelemmel kell kisérni, hogy a női szocialista brigádok kapjanak patronálót. 6*/ A konkrét tervezetet /ki melyik brigádot patronálja/ az érintett brigádok, patronálók véleményével együtt a KISz érdekelt szakmák megyebizöttságai /szervezők/, illetve SzMT készítse* Akik már patronálnak brigádokat, azokét meg kell hagyni megbízatásukban* Határidő t október 1. Felelős t Lipták József és Skoda Ferenc elvtársak. 7*/ A mozgalom első aktusaként, indításaként - a VB állásfoglalása alapján - a patronálók számára írásos tájékoztatást kell adni a mozgalom céljairól, feladatairól, módszereírói, szervezeti kérdéseiről. i A szocialista brigádok részére a tájékoztatót a szakmák megyei bizottságai, illetve üzemi szervei adjakHatáridő: október 20. Felelős ; szakmák MB titkárai* 8*/ A patronálók önállóan kezdeményezzék a brigádokkal a kapcsolat megteremtését és a helyi sajátosságok figyelembevételével közösen döntsék el a kapcsolat fenntartásának, folytatásának, módjait, a találkozások, összejövetelek formáit, időpontjait*