MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969

1969. március 18. • 338. őe. - Oldalszámok - 1969. 338. 6.

¥ - 6 ­szólni, mint inkább néhány dolgot a 17. 5 éves tervre való felkészüléssel kapcsolatban elmondani a népgazdasági sikon is felmerülő gondok közül, A Gazdaságpolitikai Bizottság előtt'szerepelt nem régen a területfejlesztési politika kérdése, amely néhány hasznos útmutatást adhat a megyének az iparfejlesztés, a mezőgazda­ság fejlesztés irányelveinek kialakításához is, A Gazdaságpo­litikai Osztály ebből az anyagból részletesebb tanulmányt ké­szit, amit a megyék számára meg fog küldeni. Néhány gondolatot szeretnék előzetesen ebből emliteni. A Gazdaságpolitikai Bizottság ugy foglalt állást, hogy a nép­gazdasági tervezést régiókra le kell bontani, tehát nem megyék­re. Nagyobb egységekről van szó, hogy minél kevesebb legyen a szám, pl. Dunántúl, Alföld stb, A-megyéknek az lesz a felada­tuk a jövőben, hogy célszerű gazdasági fejlesztési programot dolgozzanak ki, ez volt a Gazdaságpolitikai Bizottság állásfog­lalása, A gazdaságfejlesztési programokat a megye saját maga számára késziti, a tanácsapparátus a párttal szoros együttmű­ködésben. A Statisztikai Hivatal köteles bevonni a megyéket a tervek ké­szítésébe, a IV. ötéves terv készítésébe is. A Gazdaságpolitikai Bizottság erősen hangsúlyozta a megyéken belül az önálló gazdálkodás feltételeinek a megteremtését, az önkormányzattá való fejlesztés útjait a gazdasági rendszer ki­alakításában. A megyéknek önállóan kell dönteniök a központi erőforrások felhasználása tekintetében, A megyék versenyéről is szó volt. A gazdasági fejlesztés fel­tételei itt is elhangzottak} én is ismerem azokat az erőfeszí­téseket, amelyeket a megye vezetői tesznek a gazdaság fejlesz­téséhez szükséges eszközök beszerzésére, A megyék, a terüle­tek versenyének ilyen jellegű támogatását a Gazdaságpolitikai Bizottság szükségesnek tartotta annak érdekében, hogy az üze­mek azon területen kerüljenek elhelyezésre, ahol az adottságok, a feltételek a legkedvezőbbek^ A

Next

/
Thumbnails
Contents