MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969

1969. március 4. • 337. őe. - Oldalszámok - 1969. 337. 59.

59 - ii ­1./ A nogyüzoni pártbizottságok, olapszorvezetek c negyedév, a félév vezéri az éves terv esedékes részének teljesítését vizsgálják riQG'. Ennek érdekében clakitsák ki belső infor­mációs rendszerüket. Vegyék figyelembe a felsőbe pártszer­vek erre vonatkozó határozatát. Az Összegezett tapasztolato­kat adják át a gazdasági vezetésnek, segitsék és ellenőriz­zék azok hasznosítását. Ha szükséges tegyenek javaslatot tervmódosításra. t 2./ Vizsgálják felül, hogy a kialakított vállalati bérpolitika hogyan sogiti elő o teraolési tervek megvolósitását, a hosz­szobbtávu fejlődést is figyelembe véve. Tegyenek ajánlást a gazdasági és szakszervezeti szerveknek a szükséges módo­sításokra. 3»/ Elemezzék és összegezzék a megvalósuló tervek politikai, társadalmi hatását. Ezt rendszeresen tárgyalják neg testü­leti üléseken, taggyűléseken. A jelentkező problémákat el­sősorban saját hatáskörben oldják aeg# 4./ A tervisnortetés során felmerült javaslatok összogyüjtését, elenzését és intézését rendszeresen.ellenőrizzék. Erről a gazdasági vezetőket számoltassák be. 5./ A Politikai Bizottság 1968. november 26-i hotározata alap­ján biztositoni kell, hogy amikor a gazdasági egység alap­vető kérdéseitől tárgyalnak, az érintett pártszervezeteket is moghivják. Ebben a negyei PB osztályai és a járási-váro­si pártbizottságok nyújtsanak segitséget, 6./ A járási-városi pártbizottságok biztosítsák, hogy erősöd­jön a nagyüzemi pártbizottságok, alapszervezetek vezetési . képessége, alkalmassága. Ezért rendszeresen vizsgálják és elenezzék tevékenységüket az uj körülmények között. Fordít­sanak nagyobb figyelnot a testületi munkára, módszerére, ha szükséges, a személyi összetételre,is. Különösen a nagy­üzemek és az uj üzenek vonatkozásában.

Next

/
Thumbnails
Contents