MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969

1969. március 4. • 337. őe. - Oldalszámok - 1969. 337. 50.

Ü - 2 ­- Á korábbon végrehajtott kádercserék, a megkezdett szervezeti változtabások és a fokozódó önállóság éreztették kedvező ha­tásukat. Ugyanakkor több probléna is felszinre korült oz 1968-as tervek teljesitése során} - A piac igényeinek, a közgazdasági ösztönzők és szabályzók ha­tásának hiányos ismerete. - A piac gyorson változó igényei és a vállalatok ehhez való las­sú igazodása miatt több izben ellentmondáséit alakultak ki q vállalati, illetve a negyei és a népgazdasági érdek között, - A vártnál nagyobb erednényok bizonyos megnyugvást eredményez­tek* Ezért a belső tartalékok fokozottabb feltárása, a terme­lékenység problémái mélységükben nem korültek napirendre sem a gazdasági, som a politikai vezetés körében. Az 1969-ben készitott vállalati tervek főbb jellemzői: 1./ Alapvetően helyesen tükrözik a párt gazdaságpolitikai alap­elveit. 2,/ Erősödött a törekvés az uj irányitáai rendszer által nyúj­tott lehetőséggel való élésre. 3./ Jobbon figyelembe veszik a megye sajátos helyzetéből adódó feladatokat. 4./ Általában a múlt évinél feszitettebb feladatokat irányoz­nak ele. Egyes területeken meghaladják nz országos növekedé­si átlagot is. /SKÍJ. Építőipar, stb./ 5./ Már érezhető, hogy a növekvő piaci verseny miatt több vál­lalat gazdasági egység turnékéi iránt csökken a kereslet, értékesitási bizonytalanság jelentkezik. /ZIM, Öblösüveg­gyár, Tcxtilipor-finomkonfokcló./,

Next

/
Thumbnails
Contents