MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969

1969. december 9. • 357. őe. - Oldalszámok - 1969. 357. 26.

- 10 ­Az alapszervezetek a fontosabb kérdésekről rendszeresen tájékoztassák az irányitó pártbizottságot, amely biztosít­sa azokra a reagálást, intézkedést. Az állami és tá rsadalmi sz ervek ;, - Következetesebben biztositsák a párthatározatokból, állás­foglalásaiból rájuk háruló feladatok megértetését, kidol­gozását, és megvclósitdsát« Ezekre időben és érdemben dol­gozzák ki a szükséges intézkedéseket. A párt állásfoglalása­it, határozatait elsősorban munkájuk elvi-politikai alapjá­nak tekintsék. - Sajátos feladataik és szerepük ellátása során /amelyeket felsőbb szerveik határoznak meg és szabályoznak/ jobban vizs­gálják a politikai-emberi viszonyokat, hangulati elemeket és tevékenységük politikai hatását. Legyenek kezdeményezőbbek a megyei, járási politika alakításában. Tömegeik hangulatát, véleményét bátrabban közvetitsák a pártszerveknek. 3> • / A pártszerveknek és sz erve_zstéknek job ban meg kell válászta­niok azoknak a gazdasági és gazdaságpolit ikai ^érdeseknek a körét, amelyekkel foglalkoz niuk ke ll és ér demes. A különböző szintű pártbizottságok ilyenirányú tevékenysége sajátos, helyzetükből adódóan eltérő módszereket és konkrét jelleget kivan meg* Ugyanakkor alapvető kérdésekben azonos el­vekből kell kiindulniok. Ezek: - A közgazdasági ösztönzőkre éco.lő irányítási rendszerben a párt általában nem dolgozhat direkt módszerekkel. A gazda­sági élet irányításáért közvetlenül c gazdasági vezetők a felelősek. Egyrészt jogilag annak c testületnek, szervnek, amely megválasztotta, illetve kinevezte. Másrészt politikai­lag a rendszernek, a szűkebb kollektívának, amelynek bizal­mából vezető.

Next

/
Thumbnails
Contents