MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969
1969. október 14. • 353. őe. - Oldalszámok - 1969. 353. 57.
- 15 Az uj mechanizmus körülményei között a kis keresetű dolgozók védelme és az egészséges orientálás érdekében szükséges a mozi, a színház és az egyéb művészeti rendezvények helyárának állandó ellenőrzése, A másfél év tapasztalatai *srt mutatják, hogy a helyárak kialakításánál célszerű lenne a műfajok és rétegek közötti nagyobb differenciáltságot alkalmazni. Helyes lenne a legalacsonyabb és legmagasabb helyárak közötti távolságot növelni. Az uj gazdasági mechanizmus elveit a népmüvelés területein jobban kell alkalmazni,.A művelődési célkitűzéseink megvalósítását segitő képzőművészeti, irodalmi alkotásokat, tudományos igényű kutatásokat, eredményes népművelői megnyilvánulásokat ösztöndijakkal, pályadijakkal, anyagi dotációval, erkölcsi elismeréssel és egyéb ösztönző eszközökkel jobban keli támogatni. Az egyenlősdi elavult elvének felszámolását ezen a területen is meg kell valósítani. A termelőüzemekben folytatott népmüvelésben a szocirlista brigádokra és munkaközösségekre nemcsak mint termelő, hanem mint művelődő közösségekre is épiteni kell. Az üj gazdasági mechanizmus követélményei, a müvoltség gyors emelésének igénye, a közösségi aktivitás szükséglete, a rendszeres társadalmi ós műveltségbeli tájékozottság, a népmüvelésnek ezt a formáját előtérbe helyezi. A népművelők munkájuk tervezésénél tekintsék fontos kötelesságüknek a szocialista brigádok vállalásai tartalmának befolyásolását, teljesítésének segítését, A népmüvelés közvetlen irányitói, szervezői, az intézmények vezetői művelődési területük jellegétől, körülményeitől függően számoljanak a munkaidő csökkenése következtében felszabaduló idővel. Elsősorban a fiatalok szabad idejének hasznos eltöltéséhez.nyújtsanak művelődési alkalmakat, kulturált szórakozási lehetőségeket, A népmüvelés tudományos igényű irányítása, tervezése, hegyes feladat meghatározása szükségessé teszi, hogy a uódszertani intézmények - megyei és járási művelődési házak, közművelődési könyvtárak - céltudatos vizsgálatokkal rendszeresen nyomon kövessék a gazdasági és társadalmi változások egyes rétegek művelődést Igényeire, törekvéseire gyakorolt hatását.