MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969

1969. szeptember 2. • 350. őe. - Oldalszámok - 1969. 350. 26.

- 24 ­- Megvolt a jugoszláv, román, albán kongresszus, ott is munkabizottságok működtek. Helyes lenne-e, ha mi is ilyen körülmények között munkabizottságot foglalkoz ­tatnánk? Azért olyan javaslat van, hogy hagyományos kongresszus legyen. - Amikor tavaly a pártdemokrácia cimü témát tárgyaltuk, milyen igény volt, hogy a demokratikus folyamat vég­bemenőén és milyen igény van, hogy a választási mec­hanizmusnak ezt a rendszerét a felsőbb szervekre is ki kell terjeszteni. Ami már végigment az alapszerveze­teknél és bevált, most ugy néz ki, hogy egy kis ellen­állást vált ki, plusz munkát igényel. Javaslom a végrehajtó bizottságnak, hogy amit Kiss elvtárs elmondott a pártépitési munkabizottságokkal kapcsolatban, vegyük be az előterjesztésbe. Azt meg kell nézni, hogy a testületben az egyenlőség nincs meg. Javaslom, hogy összegezzük a pártépitési munkabizottság megállapításait és mellé csatoljuk az itt elhangzott véleményeket. Azokat is, amik további kimunkálásra vár­nak, további vizsgálatot igényelnek. Ezeket külön meg­jelölni az anyagban. Jedlicska Gyula elvtárs: /összefoglaló./ Javaslom, hogy a vita és a VB állásfoglalása alapján ké­szüljön el a feljegyzés. A kérdéseket sorba kell szedni, tartalmi vonatkozásban tovább kell javítani, ügy lenne teljes, ha együtt szerepelne a centralizmussal. Amit Alics elvtárs elmondott a fegyelmi ügyekkel kapcso­latban, az megoldható. Amit Lakatos elvtárs elmondott, hogy a pártbüntetés tör­lése kérhető, kezdeményezhető, lehet 3 évben meghatároz­ni, de akkor legyen kötelező tárgyalni az ügyet és am­mesztia rendszert bevezetni.

Next

/
Thumbnails
Contents