MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969

1969. szeptember 2. • 350. őe. - Oldalszámok - 1969. 350. 21.

- 2o ­A küldöttek kapjanak szót; a kongresszuson, valóban munka­jellegüvé kell tenni ezt, A munkabizottság döntse el, , hogy az ott vitatott témákból a testület mit tesz szóvá. Felmerül az alapszervezeti tagok és atitkár választása, A mechanizmus olyan körülményt teremt, hogy titkárnak alkalmas több embert válasszanak be a vezetőségbe, Ee válasszuk külön a vezetőséget és a titkárt, A szervezeti jellegű kérdésekhez: a kongresszus után foly­tassa ülését a megyei pártértekezlet és ezt minden párt­bizottságnál végig kell vinni, A küldöttek magyarázzák a határozatot és annak végrehajtására mozgósítsanak; se­gítsenek abban, hogy lent is ugy értsék ezt, mint a me­gyénél, járásnál, tehát egységes legyen a végrehajtás. Meggondolandó, hogy az Írásos beszámolót minden alapszer­vezetnek odaadjuk előre, ez szélesiti a demokratizmust. Tehát ne minden párttagnak, hanem minden alapszervezét­nek adjunk, 12, oldal, 4-,pont.: Véleményem szerint ez demokratizmust csorbitó tényező. Azt kell kimondani, hogy aki több sza­vazatot kapott, A párt és állami szervek kölcsönös képviseletét illetően szükséges ez, ha a szervet érintő kérdést tárgyalnak, de akkor nyilatkozzanak is, A vezetőség tagjai többet men­jenek ki az életbe, ne különböző üléseken töltsék el munkaidejük nagy részét, A függetlenített funkcionáriusokkal kapcsolatban: csök­kenthető számuk a-választott testületekben. Mint meghí­vottak vegyenek részt, de nem feltétlen szükséges, hogy beválasszák őket, Jedlicsk'a Gyula elvtárs: A tanácsnál viszont az lenne helyes, ha a szakigazgatási szervek vezetői VB tagok'volnának.

Next

/
Thumbnails
Contents