MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. január 12. • 306. őe. - Oldalszámok - 1968. 306. 24.
Ebben a munkában célsaeru mindene&jlŐIrt- a Ja^ép káderekre 0 illetve középaktÍvékra támaszkodni„ akik állandóan érintkezésben vannak a széles dolgozó rétegekkel. Fokozottabban kell építeni mindazokra az elvtársakra;, akik különböző mechanizmus tanfolyamokon résztvettek, Gondoskodni kell az emiitettek állandó továbbképzéséről és tájékoztatásáról, A pártszervezetek következetesen igényeljék,, hogy a gazdasági vezetők rendszeresen vegyenek réslrt' a dolgozók közötti politikai nevelőmunkában, c # / A mindennapi politikai nevelomunka fő formájává kell fejleszteni a dolgozók kisebb csoportjaival történő beszélgetéseket, ahol, mód van kérdések feltételére, illetve alapos megválaszolására, A párt-, KISz- és más jellegű klubokat is hasonló céllal kell igénybe venni. Törekedni kell arra, hogy a beszélgetéseken igen nyílt, közvetlen légkör alakuljon ki,, A aegyei ( járási, városi pártbizottságok az aktuális, a közvéleményt érdeklő kérdésekről tartsanak rendszeres konzultációt a vezető ágit. prop* aktivisták számára„ Kezdeményezni kell megyei szinten olyan fórum kialakítását c amely állandóan figyelemmel kiséri a fogyasztási árak alakulását, elemzi és összegezi ezeket, és az illetékesek figyelmét fölhívja az esetleges nem kívánatos jelenségekre,. Gondoskodni kell arról a hogy a párt-j szakszervezeti- és KlSaí oktatás különböző formáin - a tananyagtól függetlenül - rendszeresen mód nyíljon aktuális gazdaságpolitikai kérdések tisztázására, A propagandisták kapjanak rendszeres tájékoztatást az üzemek 5 termelőszövetkezetek problémáiról! feladatairól. A propagandisták rendelkezésére kell bocs&jtflpii minden olyan adatot vagy anyagot s amely a jobb tájékoztatást szolgálja,, A Központi Bizottság 196? novemberi Ülésének anyagát a gazdaságpolitikai tanfolyamokon két foglalkozásban, más oktatási formákon - a szakszervezeti és KISz oktatásban is - egy-egy foglalkozáson kell ismertetni,, A pártszervezetek és,bizottságok kiemelt gonddal kezeljék a közgazdasági konferenciákat*. A töoegsaervezétékben és mozgalmakban dolgozó kommunisták biztosítsák, hogy ezek a maguk eszközeivel különböző rétegek között segítsék