MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968

1968. október 4. • 325. őe. - Oldalszámok - 1968. 325. 37.

- 6 ­BM tiszti akadémiát és annak keretében gyarapították politikai ismére­telket. A politikai továbbképzés iránt az állomány nagy részénél megfe­lelő érdeklődés van, többségük rendszeresen részt vesz a politikai ok­tatás valamilyen formáján, ugyanakkor egyeseknél,még vezető beosztású dolgozóknál is, kényelmesség, a továbbtanulástól való huzódozás tapasz­talható. Nincs kellő érdeklődés a továbbtanulás iránt azok egy részénél sem, akik korábban elvégezték a marxizmus-leninizmus esti egyetemet* Az összességében eddig eredményes politikai oktatásnak, valamint a szol­gálati feladatok meghatározása során való politizálásnak az eredménye, hogy a személyi állomány túlnyomó többsége megérti és magáévá teszi, mun­kájában helyesen alkalmazza pártunk politikáját* Az állomány nagy több­ségének szemlélete egészségesen fejlődött és csak elvétve fordul elő helytelen szemléletet tükröző megnyilvánulás, vagy intézkedés. Egyeseknél jelentkezik a helytelen szemlélet ugy is, hogy túlzottnak tartják a rend­szerrel szembenálló, valamint a bűncselekmények elkövetőivel szemben a "türelmes" magatartást és ha óvatosan is, de keményebb fellépést igényel­nek, vagy éppen e szemléletüket tükrözik a tett intézkedések. E maradi szemlélet oka a legtöbb esetben a politikai képzettség hiánya, illetve egyes személyeknél beállítottságukban, mentalitásukban rejlik. A párt­szervek a személyi állományt a politikai eseményekről tájékoztatják. De ez nem egy esetben elmarad a szakmai vonalon érvényesülő tájékoztatástól, illetve sok esetben azoktól az elferdített formában nyert értesülésektől is, melyeket a munka során szereznek a BM szervek dolgozói. A pártszervezetek az állomány politikai felkészítése mellett foglalkoz­nak a világnézeti kérdésekben való tisztánlátás elősegítésével is, B te­kintetben a személyi állomány túlnyomó többségénél nincs probléma. De egyes területeken, elsősorban járási szerveknél dolgozó rendőrök, tűzol­tók körében, esetenként még tapasztalható a vallásos ideológia hatása, a családtagok egyházi rendezvényeken való részvétele, annak ellenére, hogy a pártszervezetek nevelőmunkával próbálják ezeket megelőzni*

Next

/
Thumbnails
Contents