MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. október 4. • 325. őe. - Oldalszámok - 1968. 325. 33.
*. 2 a vizsgálata is. Ezen jelentés 1966. októberig tekint vissza és az eltelt időszakban vizsgálja a BM szervek megyei pártbizottságának, valamint a BM szerveknél működő pártszervezeteknek a tevékenységét. A megyei BM szerveknél működő pártbizottság és v égrehajtó bizottság vezető, Rányitó munkája. A választott testületek a Szervezeti Szabályzat előírásainak megfe- , lelően fejtik ki működésüket, üléseiket rendszeresen megtartják, a PB évente négy-öt alkalommal, a VB pedig havonta. Az ülések napirendjének megválasztásánál érvényesül az adott munkaterületen megoldandó feladatok tanulmányozása, annak vizsgálata, hogy a pártmunka eszközeivel hogyan lehet segíteni az állomány politikai felkészítését, helyes szemléletének alakítását, szakmai és általános műveltségének gyarapítását, fegyelmét és helytállását. A vezető szervek nagy figyelmet fordítanak a párt központi és megyei szerveinek határozataira, a határozatok alapján megjelenő és a feladatokat megjelölő parancsok, utasítások alapos elemzésére, azok helyes, egységes értelmezésére. A PB és a VB munkatervei tartalmazzák az állomány felkészítésére irányuló legfontosabb tennivalókat. A testületek elé kerülő jelentések általában kollektív munkával készülnek, mégis sok esetben nem elég körültekintőek és ok kutatók, színvonaluk elmarad a követelményektől. A testületi ülések en&ek ellenére vitatkozók, a határozatok beható vita alapján születnek és azok végrehajtásának ellenőrzésére visszatérnek. A PB és VB betölti feladatát és a pártdemokrácia szellemében végzi munkáját. A PB és a VB igényli és figyelembe veszi a parancsnokok segitéógét, javaslatait és a parancsnokok is támaszkodnak a pártszervezetek munkájára. Közöttük pártszerű együttműködés van a feladatok meghatározásában és végrehajtásában. A VB a párttagság és az egész személyi állomány felkészítését a pártalapszervezetekén keresztül biztosítja. A pártszervezetek az egyes munkaterületekre épülnek fel. Szervezeti életük rendszeres, taggyűléseiket kéthavonként megtartják, esetenként összevontan, pártnapokat évente három-négy alkalommal tartanak, nem