MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1967
1967. október 20. • 300. őe. - Oldalszámok - 1967. 300. 4.
- 3 Ezen kivül még Írásos anyagokat is szeretnénk megjelentetni, amelyek a felszabadulási évfordulóval lennének összefüggésben, A kiadvány a megye ifjúságának történetát dolgozná fel, A Tanácsköztársaság történetének kutatása során fény derült arra, hogy az acélárugyári munkások 1919. tavaszán egy páncélmozdonyt készitettek. A mozdonyt szétlőtték Kárpát-Ukrajna határain. Az acélárug;yári munkások, akik résztvettek a páncélmozdony elkászitésáberi, visszaemlékeznek rá, megvan a műszaki leirása is, ők vállalnák a rekonstrukcióját. Az volt a kérésük, hogy tolmácsoljam ezt az illetékes szervek felé, A KFM-tol kellene kérni, hogy egy kiselejtezett régi tipusu mozdonyt adjon át erre a célra, hogy az évfordulóra az acélgyáriak el tudják késziteni. Havas Péter elvtárs, az MB. PMO, vezetője: Ennek a jelentésnek az volt a célja, hogy a nagyobb kérdésekben - amiben most kell állástfoglalni - tájékoztassuk a végrehajtó bizottságot. Azzal egyetértek, hogy a tömegszervezetek programjában szereplő nagyobb elképzelésekkel is kellett volna foglalkozni, Bandur elvtárs javaslata az emlékmű felállitására vonatkozóan nagyon jó, egyetértek vele, A technikai kivitelezését ki kell dolgozni és utána sor kerülhet a konkrét megvalósítás ára. A mozdonyra vonatkozó javaslatot is meg fogjuk vizsgálni. Történetét szerettük volna megjelentetni a Palóc Föld nov. 7-i. számában, de megirására még nem találtunk alkalmas személyt, Pothornik József elvtárs, a Nógrádi Szénbányák igazgatója: Az a javaslatom, hogy meg kell keresni azokat az embereket, akik ismerik a mozdony történetét ás résztvettek a harcokban. Az általuk elmondott epizódokat össze kell gyűjteni ás ezek alapján megirni.