MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1965

1965. január 11. • 221. őe. - Oldalszámok - 1965. 221. 8.

szükségtelen, A mezőgazdaságról csak annyit mondok: hosszú nagyon, még jó, hogy azt nem Írják''•Bjejg, hány centiméter távolságra ültessék a kukoricát,^nlajdonképpen a mezőgazdasággal kapcsolatban három dolog 'ijsükséges említésre: takarmány­kenyérgabona-export. Ha ezekről irunk, ezzel a téma be is van fejezve. A második fő észrevételem az, hogy különösen gyenge elv­társak a vezetéssel foglalkozó rész. Ezen egyaránt ér­tem a part- és a mozgalmi-, valamint a gazdasági veze ­test. •:.; ­Kissé részlétesebben kell szólni a párt vezető szerepéről. Elnézést Nádaéűi elvtárs, hogy a te felszólalásodnak az első részéből veszem ki az "ellenőrzés" szót: megítélésem szerint szerencsésen tul vagyunk azon az időszakon, körül­belül három-négy évvel, hogy a pártellenőrzést kell nyoma­tékosan hangsúlyoznunk. Nyugodtan mondhatom elvtársak,hogy a pártban gazdaságszervező* irányitó tevékenység van, s nem csupán szemlélése és csak ellenőrzése a dolgoknak. I­genis effektiv irányitó munka van. Nagyon jól mennek itt a dolgok. Az ellenőrzést egy vonatkozásban megtartanám: vannak jó módszereink, amik a szocialista demokráciát biztositják , ezek egyike az, hogy a munkások véleményét kikérni módunk­ban áll. De már a műszaki fejlesztési tervek végrehajtásá­nak ellenőrzése, az év elején elfogadott intézkedési ter ­vek végrehajtásának ellenőrzése ránk tartozik • Aláhúznám a továbbiakban azt, amiről többen beszéltek: hogy a tömegpolitikai munkáról- feltétlenül beszélnünk kell. Most olyan időszak van elvtársak, amikor agitálni kell. Most pontosan egységes fellépésről és egységes végrehajtás­ról kell beszélni és ezt kell nekünk biztosítani* ,

Next

/
Thumbnails
Contents