MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1965
1965. április 9. • 227. őe. - Oldalszámok - 1965. 227. 7.
- 6 Meg kell nézni, hogy az ujitási rendelkezést hogyan tartják be és valósítják meg. Ennek a problémának is igen nagy fejezetet kellett volna szentelni az anyagban. Hiszen ismertek és jellemzőek ezek a példák. Utána kell tárgyalni ennek az egész kérdésnek a szubjektiv és a mozgalmi vonalát. A feladatokat éppen ezért én nem tartom szükségesnek felvázol** ni, ezt majd az adott anyagból kell összehozni. A felszólalásokkal kapcsolatban Jedlicska elvtársnak válaszo lom: a kísérleteknél nincs felelősségrevonás. Nehogy az szár mázzon ebből a problémából: ezentúl nem lehet kísérletezni, ha nem sikerül valami kisérlet, rögtön a Lipták elvtársnak kell telefonálni. Vigyázni kell, nehogy kedvét szegjük a kisérletezőknek. Mert elvtársak, igenis kell kísérletezni és szükség van kísérletezésre. Lipták elvtárs ugyanúgy tudja, mint én, hogy a mi politikai munkásaink azt vitatják, hol a felelősség, kit lehetne megfogni,stb. Azokat a problémákat kell kisórletbe venni, amiket az élet léptennyomon felvet. Nem igaz az a megfogalmazás, hogy nincsen téma, vagy pláne témaszegénység van. Bandur elvtárs fiatal műszaki értelmiséggel kapcsolatos hozzászólására azt válaszolom, hogy ha meg tudjátok oldani ezt a tervbe m vett klubot, én azt szivesén veszem. Esetleg megpróbálhatjátok fúzióval is megoldani. A gondolat feltétlenül helyes. Felmerült a hozzászólások során a kiállítások megrendezésének helyiség-problémája is: véleményem szerint olyan alkalmas épület rósz ez a mostani programban könyvtárnak szereplő rész, hogy annál jobbat el sem tudok képzelni. Egész évben tudnánk ott rendezni úttörők barkácsoló-szakkörétől kezdve kiállításokig mindent, ideális hely lenne ezek számára. Összefoglalva a fentieket, fogadja el a VB, hogy tovább kell dolgozni ezen az anyagon, azzal, hogy úgyis lesz KB-anyag és akkor legyen ez felhasználva.